Hirdetés

Túlontúl csendes volt az udvarhelyiek BL-játéka

Még várni kell az első udvarhelyi BL-győzelemre
Fotó: Józsa Csongor

Gyorsan lepörgött a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK első mérkőzése Csehországban. Bíztató kezdés után erős visszaesés volt az asztaliteniszezők játékában. Ezt pedig büntette a házigazda.

2023. szeptember 22., 18:06

Pénteken kora délután a csehországi Havlíčkuv Brodban játszotta ezen idénybeli első nemzetközi kupamérkőzését a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK. A férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája csoportkörének nyitófordulóját épp a házigazda HB Ostrov gárdájával kezdte.

Hirdetés

A kis település lakosságát nem hozta lázba az összecsapás, bár mintegy háromszáz széket rendeztek be a helyi kultúrotthonba, csak 30 szurkoló foglalt helyet a játékasztal mellett. A munkanap miatt lehetett ez a szerény érdeklődés, az előkészületekből érezni lehetett, hogy itt lesz még telt ház a hétvége során: kerepelők és dob is volt kihelyezve.

•  Fotó: Józsa Csongor Galéria

Fotó: Józsa Csongor

A sarokban pedig ott díszelgett az a kupa, amelyet pár hónappal ezelőtt az országos címért kapta a klub, keretében majdnem a teljes cseh válogatott sorakozott fel. Ők egy héttel ezelőtt ott voltak a malmői csapat Európa-bajnokságon.

A György István által felkészített székelyföldiek legjobb hazai szereplésüket követően – ezüstérmesek lettek a Szuperligában – zsinórban a harmadik Bajnokok Ligája szezonjukat indították, egyben a hatodikat az európai kupaporondon.

•  Fotó: Józsa Csongor Galéria

Fotó: Józsa Csongor

Sorrendben György Szilárd, Sebastian Loso és Tamás Szabolcs játszotta a találkozókat. Mindhárom összecsapás egyformára sikerült: az első játszmában remekül tartották magukat, Szilárd 9–7-ről veszített, Loso is mindvégig szaladt az eredmény után, de aztán az utolsó két pont itt is az ellenfelé lett, ahogy Szabolcs is 9–9-re zárkózott fel, hogy aztán itt is 11–9 legyen.

Ezután jött egy látható, érzékelhető visszaesés. Mintha, túl tisztelték volna az ellenlábast. Valamivel több mint egy órát követően 3–0-ra kapott ki mindhárom ISK-SZAK-játékos.

•  Fotó: Józsa Csongor Galéria

Fotó: Józsa Csongor

„Az adogatásukkal nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Az elején úgy asztaliteniszeztünk, ahogy kellett volna azt folytatásban is. Mentálisan mindenki leblokkolt ma. Egy BL-csapat pedig az ilyet nem hagyja kihasználatlanul. Megbeszéljük a tapasztalatainkat, aztán megyünk is tovább. Vár még két ellenlábas” – fejtette ki a HB Ostvov utáni párharcot követően a székelyudvarhelyiek edzője, György István.

A pénteki nap másik mérkőzésén, este az osztrák Panaceo Stockerau és az olasz Top Spin Messina csap össze. Szombaton szintén 14 óra 30 perctől utóbbi lesz a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK ellenlábasa.

Férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:

HB Ostrov (cseh)–Székelyudvarhelyi ISK-SZAK 3–0.
Pavel Sirucek–György Szilárd 3–0,
David Peitspies–Sebastian Loso 3–0,
Tomas Tregler–Tamás Szabolcs 3–0.

Panaceo Stockerau (osztrák)–Top Spin Messina (olasz) 3–0.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Spanyolország a világ tetején, nem sikerült a címvédés Argentínának

Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.

Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

`
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Ez is érdekelheti

Sörözhetünk a lelátón, engedélyezik a pirotechnikai bemutatókat a stadionokban

Új szabályok lépnek életbe a romániai stadionokban. A legfontosabb változás, hogy bizonyos feltételek mellett ismét lehet sört fogyasztani a lelátókon, emellett szabályozott keretek között pirotechnikai bemutatókat is lehet szervezni.

Dobogós helyezésekkel tértek haza az udvarhelyiek az ország legnagyobb triatlonversenyéről

Remek eredményeket ért el az Udvarhelyi Triatlon Club csapata a Temesváron megrendezett Timișoara Triathlon 2026-on. Románia legnagyobb nemzetközi triatlonversenyén 23 ország több mint ezer sportolója állt rajthoz.

Konferencialiga-selejtező, Tour de France és tenisz – kedden a tévében

A Győri ETO FC a Konferencialiga-selejtezőben lép pályára a luxemburgi Atert Bissen vendégeként, a Tour de France egyéni időfutammal folytatódik, emellett Estorilban, Prágában és Hamburgban is tenisztornákat rendeznek.

Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a székelyföldi ökölvívók

Biztató eredményeket értek el Brăilán és Budapesten a székelyföldi ökölvívók: Szőcs Bence ezüstérmet nyert a nemzetközi tornán, Mailát András pedig ötödik lett a magyar felnőtt bajnokságon.

Franciaországba utazik BL-meccsekre a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Az európai szakszövetség elkészítette a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája első körének sorsolását. Az uránban ott volt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK neve is.

Előbb az FK Csíkszereda, azután a Sepsi OSK idénynyitó bajnoki meccse – a hétfői sportműsor

Nekivág a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es szezonjának a két székelyföldi klub. Mindketten idegenben indítják az évadot, a csíkszeredaiak az újonccal, a háromszékiek a fővárosban.

Két ezüstérmet szereztek a székely tandemkerékpárosok az Európa-kupán

Szombaton, a szlovákiai Puhón rajtolt el a 29. European Para Cycling Cup, ahol a székelyföldi Blága Emőke és Péter Ágnes is rajthoz állt. Ruzsa Lehel tanítványai fantasztikus eredményt értek el, két ezüstérmet szereztek a kontinensviadalon.

Új szakosztállyal bővült a VSK Csíkszereda

Látássérült kerékpáros szakosztállyal bővült a VSK Csíkszereda – július közepétől készül és versenyez Blága Emőke és Péter Ágnes, akik Ruzsa Lehel irányítása alatt első női tandemcsapataként világkupán és Európa-bajnokságon is szerepeltek már.

A vb-döntő koronázza meg a vasárnapi sportműsort

A vasárnapi sportműsor csúcspontját a labdarúgó-világbajnokság döntője jelenti, amelyben Argentína és Spanyolország küzd meg az aranyéremért. A finálé mellett Forma–1, Szuperliga-meccsek, Tour de France, tenisz és motokrossz is színesíti a kínálatot.

Rögbivel és tenisszel hangolunk a bronzcsatára – szombaton a tévében

Ma éjfélkor Miamiban rendezik meg a vébé bronzmeccsét Franciaország és Anglia között. Addig is számtalan rögbimeccset nézhetünk, az F1 mezőnyének Belgiumban lesz időmérője, a bajnokságban bemutatkozik a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!