A 9. percben 3–0-ra vezetett már az Inter Gyergyó, Nagy, Péter és Țepeș is betalált a segesváriak kapujába. Aztán túlságosan is megnyugodott a gyergyószentmiklósi együttes, és ezt az ellenfél két góllal büntette a szünetig.
Az interesek a pihenő után sem nyerték vissza a mérkőzés elején mutatott formájukat, és nemsokára már Segesvárnál volt az előny. Eszméltek a gyergyóiak, 4–4, és kicsit később már 5–4 lett az állás, azaz újabb fordulat következett. Aztán
tovább folytatódott az adok-kapok, míg végül 6–6-nál ért véget a mérkőzés.
A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy Segesvár két tízméterest is lőhetett, ezeket azonban nem tudták értékesíteni. A túloldalon pedig nagy szerencséje volt a kapusnak és a vendégcsapatnak, ötször is eltalálta a kapufát az Inter.
Az egy ponttal nem lehet elégedett a gyergyószentmiklósi együttes, több volt ebben a meccsben.
Teremlabdarúgó 2. Liga, 12. forduló:
Inter Gyergyó–Segesvári Pro Tineret 6–6 (3–2).
Gólszerzők: Péter András 2, Nagy Zsolt, Andrei Țepeș, Răzvan Hofman, Marius Cioloboc, illetve Daniel Firi (2), Rareș Hegbeli, Takács Bogdan, Ștefan Tardai, Alexandru Firi.
A forduló további eredményei:
Marosvásárhelyi VSK–Kézdivásárhelyi SE 3–1,
Galaci United II –Fortius Buzău 4–1.
A Piatra Neamț-i Ceahlăul és a Gyergyóremetei Kereszthegy szabadnapos volt.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!