A profi versenysporttól korábban visszavonult, három olimpián részt vett sikeres sportoló a román küldöttség színeiben a veteránok megmérettetésén bizonyította, hogy továbbra sem hiányzik belőle a versenyszellem.
A 30 éves Trandafir három számban volt érdekelt Szlovéniában, és mindegyikben dobogós helyen végzett. Aranyérmet szerzett a román 4×50 méretes gyors-, illetve a 4×50 méteres vegyesváltóval, amelyben Răzvan Florea, Dan Minulescu és Bogdan Țiu voltak a csapattársai. A dobogón megelőzték Magyarországot és Izraelt, illetve Horvátországot és Hollandiát.
Trandafir közel volt a harmadik aranyérméhez is, de egyéniben a 30–35 évesek korosztályában az ötvenméteres gyorsúszásban – több mint ötven versenyző között – a második helyen ért célba, mindössze az ukrán Vjacseszlav Szemhajkin előzte meg.
A jelenleg Csíkszeredában élő Trandafir Norbert már évek óta saját úszóklubot működtet, és edzőként tevékenykedik. Korábban megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hogy az úszóedzések mellett tervezi egy gyerek vízilabdacsapat megalakítását.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!