Hirdetés

Tovább fejlesztette magát az udvarhelyi testépítő

Népes mezőny gyűlt össze Both Richárd kategóriájában
Fotó: Facebook

2017. június 27., 20:06

Riminiben rendezték meg a naturál testépítők (International Natural Bodybuilding Association – INBA) idei világbajnokságát. A tavaly ezüstérmet szerzett székelyudvarhelyi Both Richárd utoljára mérettetett meg az ifjúságiak között, jövőre már a felnőtt mezőny tagja lesz.

2017. június 27., 20:06

Both Richárdnak ez volt a harmadik világbajnoksága, három évvel ezelőtt nem jutott be a döntőbe: a tavalyi budapesti finálén ezüstérmet szerzett, míg idén Olaszországban negyedik helyen végzett.

„Kemény volt a felkészülésem, mindent én teremtettem meg magamnak, kint élek Budapesten, a munka mellett készültem.

Hirdetés

Az új helyzet és környezet miatt egy újabb kihívás volt számomra, otthon több szabadidővel rendelkeztem.

Így is meg vagyok elégedve, hiszen tavalyhoz képest tudtam fejlődni, és egy vébén döntőbe jutni hatalmas eredménynek számít” – mesélte.

Negyedik hely a vébén. Az udvarhelyi testépítő (képen balról) jövőtől már a felnőttek között áll sorba •  Fotó: Facebook Galéria

Negyedik hely a vébén. Az udvarhelyi testépítő (képen balról) jövőtől már a felnőttek között áll sorba
Fotó: Facebook

A vébé előtt két héttel rendezték a magyar bajnokságot, ezen Both célja az volt, hogy bekerüljön az első ötbe, ezáltal kvalifikációt szerezzen az INBA világbajnokságra.

„Egy hivatásos testépítő évente három-négy versenyen tud részt venni, így a magyar bajnokságra nem szándékoztam csúcsformát kialakítani, nem akartam, hogy a vébére kimerüljek vagy esetleg elfogyjak. Riminiben a junior kategóriában én képviseltem Magyarországot” – tette hozzá a mindkét versenyen negyedik helyen zárt Both.

A verseny után pihenés következik, de nem hagyja abba az edzést •  Fotó: Facebook Galéria

A verseny után pihenés következik, de nem hagyja abba az edzést
Fotó: Facebook

Az olaszországi világbajnokságon nagyon erős mezőny gyűlt össze, Both kategóriájában tizenhárman versenyeztek. Az első helyen egy ausztrál testépítő végzett, a második egy szlovák lett, a harmadik pedig egy olasz. „Utolsó évem volt a junior kategóriában, az volt a célom, hogy ismét helytálljak és jó eredménnyel zárjam ezt a korszakomat. Jövőre már a felnőttek között fogok versenyezni, ami egyáltalán nem lesz könnyű, hiszen ott már nincs felső korhatár” – mondta.

Szünet következik

Az udvarhelyi születésű testépítő szeretné folytatni a versenyzést, ám szerinte kell egy-két év, amíg elegendő izomtömeget épít és tovább fejlődik ahhoz, hogy helyt tudjon állni a felnőttek között is.

„Most pihenőidőszak következik számomra, a testnek regenerációra van szüksége. Háttérben készülök, megtartom az étrendet, marad a rendszeres edzés, és célom, hogy tovább javítsak az arányaimon.

A naturál vonalon maradok, ahol a sport és az egészség minél jobban összekapcsolódik.

Ha a versenysúlyomhoz képest évente egy-két kiló izomtömeget tudok növelni, az már nagyon jónak fog számítani. Riminiben a versenyen 82 kiló körül voltam, most azt tűztem ki magam elé, hogy elérjem a 85 kilós versenysúlyt” – folytatta.

•  Fotó: Facebook Galéria

Fotó: Facebook

Both Richárd tavaly október óta a magyar fővárosban él. „Azért választottam Budapestet, mert itt a dietetikusi szakmában fejlődni tudok, továbbá jobbak az edzési körülmények is. Mindig nagy célokat tűzök ki, de irreálisat sosem, hiszen vannak genetikai határaim. Ez pedig további motivációt jelent számomra, minél nagyobb izomtömeggel akarok majd helytállni a felnőttek között” – zárta a beszélgetést a testépítő.

Both Richárd eddigi eredményei

2014-ben Tiger Classic Nagyszeben, junior kategória, 3. hely; Tiger Classic Mamaia, junior kategória, 1. hely.
2015-ben Body Sport Kupa, tinédzser kategória, 1. hely; magyar INBA bajnokság, junior kategória, 2. hely.
2016-ban magyar INBA bajnokság, junior kategória, 1. hely; budapesti világbajnokság, junior kategória, 2. hely.
2017-ben magyar INBA bajnokság, junior kategória, 4. hely; rimini világbajnokság, junior kategória, 4. hely.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!