Hirdetés

Tóth-Páll József emlékére úsztak

Négy úszásnemben mérték össze tudásukat a versenyzők
Fotó: Koncz Kálmán

2017. május 17., 14:40

Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg múlt hétvégén Marosvásárhelyen a víkendtelepi olimpiai méretű uszodában a Maros Kupával egybekötött Tóth-Páll József nemzetközi úszó emlékversenyt.

2017. május 17., 14:40

Az immár hagyományosnak számító rendezvényen több mint 280 versenyző vett részt 17 klub képviseletében. Az ország számos pontjáról érkezett sportolók mellett Magyarország több településéről is képviseltették magukat úszók: Miskolcról, Hajdúszoboszlóról, Mezőtúrról és Gyöngyösről. A megmérettetésen korosztályonként a 9 és 14 évesek, illetve a 15 évesek és nagyobbak mérték össze tudásukat a négy (gyors, mell, pillangó, hát) úszásnemben.

A versenyt szervező Marosvásárhelyi Iskolás Sportklub edzője, Anderka Farkas Kinga megkeresésünkre elmondta, sikeres volt a rendezvény, és minden évben szükség van ehhez hasonló nagyobb eseményekre. Szerinte jól sikerült a szervezés, a résztvevők pedig jól érezték magukat.

Hirdetés

Anderka Farkas Kinga úgy fogalmazott, fontosnak tartották, hogy megmaradjon a jó kapcsolat a környező települések – Marosludas, Torda és Székelyudvarhely – klubjaival, valamint a külföldi csapatokkal.

„A szervezés során megpróbálunk mindig a hagyományokhoz igazodni, és jobban mozgósítottuk az országos versenyekre készülő sportolóinkat. Idén sikerült »színesebb« díjakat adnunk, hiszen a kupák és érmek mellett az első három helyezett a Maros Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, illetve a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal támogatásával különféle díjakban is részesült” – ismertette Anderka Farkas Kinga.

Az eredményekkel az ISK edzője nagyon elégedett, és úgy véli, meglátszott, hogy a nagyobb, serdülő korosztályú versenyzőik, akik egy újabb nagyszabású nemzetközi versenyre készülnek, mindent beleadtak, hogy ott majd a csúcson legyenek, a gyerekek pedig hozták a tőlük elvárt jó formájukat.

A Marosvásárhelyi ISK úszóinak eredményei

9 évesek: Sánta Noémi 1. hely (50 méter gyorsúszás, 50 m mell), 2. hely (50 m pillangó), 3. hely (50 m hát), Anderka Farkas Kamilla 3. hely (50 m mell), Siklódi Áron 3. hely (50 mell, 50 pillangó, 50 gyors), Feiffer Hunor 1. hely (50 m pillangó), 3. hely (50 m gyors).

10 évesek: Sárkány Melinda 2. hely (50 m mell), 3. hely (50 m gyors).

11 évesek: Bianca Sabău 1. hely (50 m gyors), 2. hely (50 m pillangó, 50 m hát).

12 évesek: Orbán Kiss Orsolya 1. hely (100 m mell), Siklódi Noémi 1. hely (100 m hát), Kacsó Noémi 2. hely (100 m pillangó, 100 m gyors, 100 m hát), Alexandru Ioan 1. hely (100 m hát, 100 m gyors, 100 m pillangó), 2. hely (100 m mell), Pásztor László 2. hely (100 m pillangó, 100 m hát), 3. hely (100 m gyors).

13 évesek: Márton Janka 1. hely (100 m mell, 100 m hát), 2. hely (100 m gyors), Szabó Szandra 2. hely (100 m pillangó), Ioana Horga 3. hely (100 m pillangó), Gergely Ferenc 1. hely (100 m hát), 2. hely (100 m mell, 100 m pillangó), Sebastian Feier 1. hely (100 m mell), 2. hely (100 m gyors).

14 évesek: Siklódi Orsolya 3. hely (100 m mell, 100 m gyors, 100 m hát), Kacsó Gergő 3. hely (100 m pillangó).

15 évesek: Fángli Henrietta 1. hely (100 m mell), 2. hely (100 m hát, 100 m pillangó, gyors), Szász Róbert 3. hely (100 m mell), Barabás Dávid 2. hely (100 m pillangó), Feczkó Zoltán 3. hely (100 m pillangó).

Udvarhelyi érmek: egy arany, egy ezüst és egy bronz

A székelyudvarhelyi Delfinek SK-tól tizenhárom sportoló vett részt. A legkisebbeknél a 2008-ban született Bordi Boglárka és Csáki Flóra első hivatalos megmérettetésén vett részt, Buti László edző szerint mindketten ügyesen teljesítették próbáikat.

Végül a Delfinek SK két sportolója állhatott dobogóra, Kuti Anita (2007) 50 méter gyorson 36.70-es idővel első lett, míg 50 méter pillangón 42.61-gyel a dobogó legalsó fokára állhatott fel. Bokor Balázs (2006) 50 méteres mellúszásban 42.75-ös idővel a második helyen végzett.

Galéria

Az élmezőnyben végeztek még: Kuti Anita 50 m mellen 4. hely, 50 m háton 5. hely; Csergő Melinda (2006) 50 m mellen 6. hely; Gál Lehel (2007) 50 m mellen 8. hely; Bokor Balázs 50 m pillangón 10. hely, Szabó Sz. Szilárd (2006) 50 m mellen 9. hely, Csáki Villő (2005) 100 m gyorson 10. A vállsérülése miatti hosszú kihagyás után visszatért Kuti Attila (2002) 100 m mellúszásban 6. helyen végzett. Versenyzett még Szakács Botond (2008), Bordi Ágnes, Kun Bence és Ilyés Dániel (mindannyian 2005-ösök).

„Jól megszervezett verseny volt, amelyen immár ötödik éve mindig nagy kedvvel veszünk részt. Tanítványaim jól teljesítettek, eredményes hétvégét zártunk” – összegzett Buti László edző.

A csíki úszók eredményei

A csíkszeredai Swim To Perfection 14 sportolót nevezett be a versenyre, közülük négyen dobogós helyezést értek el. Imre Kedves Réka első lett 50 m mellúszásban és harmadik 50 m hátúszásban, Varga Dávid pedig 100 m hátúszásban második, 100 m gyorsúszásban pedig harmadik lett.

Galéria

A csapat többi tagja (Bocz Beatrix, Balázs Simon, Csató Roland, Csedő Áron, Fazakas Anna, Galaczi Fanni, Imre Kedves Orsolya, Jánossy István, Jánossy Krisztina, Pál Hedvig, Sánta Imola és Varga Bence) is kiváló eredményeket ért el az erős mezőnyben, mindenkinek sikerült új egyéni csúcsokat úszni – tudtuk meg a csapat edzőjétől, Barabás Lóránttól.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!