A lengyelországi Polish Open a WKF-sorozat egyik kiemelt állomása, amelyre évről évre a kontinens és a világ legjobb versenyzői neveznek. Az idei torna is impozáns számokat hozott: 33 ország, 1928 sportoló és több mint 2800 nevezés jellemezte a mezőnyt.
A háromszékiek közül Török Panka folytatta elképesztő sorozatát. A junior korosztály -53 kilogrammos súlycsoportjában megállíthatatlanul menetelt és végül aranyérmet szerzett.
A fiatal tehetség két lengyel, három ukrán és egy szlovén ellenfelet is legyőzött, mindvégig magabiztos, technikás küzdelmekkel.
Hasonlóan kiváló teljesítményt nyújtott Péter-Csiki Csanád, aki kadetként, a -63 kilogrammos kategóriában diadalmaskodott. Hat mérkőzésből hatot nyert, ezzel megszerezve a háromszéki csapat második aranyérmét.
Bronzérem fűződik Sala Bíborka nevéhez, aki az U14-es korosztályban kezdett remekül, majd a vigaszágon harcolta ki a dobogó harmadik fokát.
„Karatékáink remekül helytálltak a 19. Polish Openen, amely Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb és legszínvonalasabb versenye. A két arany és a bronzérem, valamint a számos szoros meccs is azt mutatja, hogy a csapat folyamatosan fejlődik. Eddig székelyföldi sportolónak nem sikerült innen aranyat hozni – most rögtön kettő is lett. Maradunk két lábbal a tatamin, és dolgozunk tovább: a cél egy Európa-bajnoki érem februárban” – mondta Vass Hunor, a csapat edzője.
A háromszéki karatékák legközelebb október 19-én lépnek tatamira, a Bukarest Open nemzetközi tornán, ahol az MTK színeiben mintegy 22 versenyző képviseli majd a klubot.
Rég voltak ennyien kíváncsiak a Sepsi OSK-ra a labdarúgó 2. Ligában, és milyen jól tették, hogy szombaton délelőtt kilátogattak a Sepsi Duna Arénába a Resicabányai CSM elleni bajnokira: a háromszékiek kiütötték ellenfelüket és ott vannak a felsőházban.
Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Adrian Cozma Szatmár megyei nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, a román képviselőház alelnöke és családja Dubajban rekedt, miután az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított támadás nyomán törölték a légi járatukat.
Nyíltan felsorakozott a Demokratikus Koalíció (DK) mögé Lakatos Péter, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének egykori elnöke, aki egyetért Dobrev Klára ellenzéki alakulatával, hogy a határon túli magyaroknak nem kellene szavazniuk az anyaországi választáson.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!