A márciusban kezdődő versenysorozat előtt a törökországi Alanyában edzőtáboroztak a csíkszeredai kerékpáros csapat gyermek-, ifjúsági és felnőtt kerékpározói.
Az európai kerékpáros csapatok által közkedvelt mediterrán tengerparti városba a következő sportolók utaztak: András-Pótsa Péter, Török Szilárd, Bodor Csongor, Kovács Tamás, Szász Ferenc Dávid, Iacob-Csíszér Dávid, Novák Edvárd, Szekeres Árpád Áron, Lukács Zsombor, Nyulas-Petres Norbert, Novák Edmond, Novák Ingrid, Balázsi Lóránt, Novák Károly Eduárd, Sebestyén Szabolcs, Andrij Bratascsuk és Olekszandr Prevar.
„Az alapozás jól sikerült, a 14-ből 13 nap tekertek a biciklisek. A gyerekek összesen 750 kilométert, a nagyobbak pedig 1000 km-t tettek meg. A felnőtt csapat tagjai két nappal tovább maradtak Törökországban,
február 18-án 16 ország 160 versenyzőjével együtt álltak rajthoz a Grand Prix Alanya UCI 1.2-es országúti kerékpárversenyen.
A 175 km-es távot Alanya – Gasipasa – Alanya között a Team Novák U23-as versenyzője, Balázsi Lóránt a 69. helyen fejezte be – 9:39 perc hátránnyal. Ugyanezzel az időhátránnyal ért célba a két új ukrán légiós, Bratascsuk és Prevar is” – olvasható a csapat sajtóközleményében.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Nem tudta győzelemmel kezdeni a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonját a címvédő Gyergyói Hoki Klub, a piros-fehérek Újpesten szenvedtek vereséget.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!