Az eseményen 1326 sportoló indult összesen 29 nemzetet képviselve, közülük heten az MTK Budapest sepsiszentgyörgyi csapatának színeiben versenyeztek. Egészen szenzációsan teljesítettek, öten is dobogóra tudtak állni, egy aranyat, két ezüstöt és két bronzot vehettek át a verseny végén.
„Úgy gondolom, hogy a szezonnyitó kihívások elengedhetetlenek egy versenyidőszakot illetően, de ugyanakkor tudnunk kell helyén kezelni az éppen aktuális sikereket, vagy akár esendő sikertelenséget.
– fejtette ki véleményét a fiatalokat felkészítő edző.
A következő időszakban Török Panka számára edzőtábor következik, január 29. és február 2. között a magyarországi Mátraházán készül majd a korosztályos Európa-bajnokságra, amelyet február 9-11. között rendeznek a grúz fővárosban, Tbilisziben.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!