Az MX1-es géposztályban érdekelt háromszéki versenyzők a nyári szünet után újult erővel, elszántan várták a román bajnokság folytatását. A sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián mindössze egy pont hátránnyal a második, míg az ozsdolai Ördög Zoltán a harmadik pozícióból kezdte az idény második felét.
Tompa Krisztián ugyan a szombati kvalifikáció során „csak” második lett, de vasárnap mindkét rajtot elvitte és végig nagyszerű teljesítményt nyújtva nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. Mostani sikerével átvette a vezetést összetettben, előnye immár 7 pont nagy vetélytársával, George Căbăllel szemben.
Hétvégén Bulgáriában folytatódik a Balkán-bajnokság, ott megnyugtató a pontelőnyöm, de természetesen tovább szeretném növelni” – árulta el a Székely Sportnak Tompa Krisztián, aki a román pontvadászatban két hét múlva, Zernyesten áll újra rajthoz.
A meleg és a folyamatosan száradó pálya nem könnyítette meg a versenyzők dolgát, ennek ellenére Ördög Zoltán kihozta a lehető legtöbbet a viadalból, az első futamon másodikként intették le, a másodikon pedig harmadikként ért célba, így összetettben harmadik helyen zárt.
Igaz, hogy a nyáron indultam a kétütemű motorkerékpárok (EMX2T) számára kiírt Európa-bajnokságon, de azért jó, hogy elkezdődött a szezon második fele” – fogalmazott érdeklődésünkre Ördög Zoltán, hozzátéve, hogy a hétvégén szeretne részt venni a német ADAC-sorozat utolsó fordulóján, ennek érdekében elküldte nevezését, és most a szervezők visszajelzésére vár.
Romániai motokrossz-bajnokság, 7. forduló, Nyárádtő:
1. Tompa Krisztián (Yamaha, Sugás Motoros Klub), 2. George Căbăl (KTM, Zernyesti Vectra), 3. Ördög Zoltán (KTM, Top Cross TCS).
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!