A Top Cross TCS Otopeni szervezésében május 11-én és 12-én a TCS Racing Parkban zajlott a román motokrossz-bajnokság negyedik fordulója, ahol a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián és az ozsdolai Ördög Zoltán is rajthoz állt.
A szombati kvalifikáción Tompa Krisztián ismét nagyot csatázott legfőbb vetélytársával, Căbăl George-vel, amelyből a háromszéki versenyző került ki győztesen, és választhatott rajthelyet a vasárnapi erőpróbán.
A sepsiszentgyörgyi motoros számára viszont rosszul indult az első futam, ugyanis rajtbalesetet szenvedett – hátulról elütötték –, így 20 másodperces hátrányból kellett felzárkóznia.
Ez többé-kevésbé sikerült is neki, ám hiába futotta a leggyorsabb köröket, az élen motorozó Căbălt már nem tudta megelőzni, így be kellett érnie a második hellyel. A második futamon másodikként rajtolt ugyan, de aztán átvette a vezetést Ördög Zoltántól, azonban a 2. körben egy kisebb tévedését kihasználva a zernyesti versenytárs megelőzte őt, és így is intették le őket.
„Mindkét futamban második lettem, azonban Căbălék letettek egy óvást ellenem, miszerint a második futamon egy ugratót nem szabályosan teljesítettem. Véleményem szerint a pálya széle nem volt megfelelően kijelölve szalmabálákkal, mint a többi kanyarban, ráadásul jogosulatlan előnyre sem tettem szert.
– nyilatkozta csalódottan a címvédő, Tompa Krisztián aki minimális büntetést kapott ugyan, de ez azt jelentette, hogy a másodikról visszacsúszott a harmadik helyre.
Ördög Zoltánt az első futamon ismét defekt hátráltatta, így harmadikként ért célba, majd a másodikon ellopta a rajtot, ám később a jóval rutinosabb Tompa és Căbăl megelőzték őt.
„Jobb körülmények vártak itt ránk, mint az egy héttel korábbi, buzăui fordulóban, a pálya megfelelő volt, azonban balszerencsém volt, első defekttel motoroztam végig az első futamot, majd a másodikban hiába rajtoltam elsőként, mindkétszer harmadik lettem.
– értékelt Ördög Zoltán, aki az óvás következtében összetettben második lett.
Román motokrossz-bajnokság, a 4. forduló végeredménye
MX1 géposztály: 1. Căbăl George (KTM, Vectra Zărnești), 2. Ördög Zoltán (KTM, Top Cross TCS), 3. Tompa Krisztián (Yamaha, Sugás Motoros Klub).
A pontvadászat június 7–8-án Zernyesten folytatódik.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!