Hirdetés

Tétlen várakozás a City'usnál

Az utóbbi bajnoki idényben a negyeddöntőig jutott a fiatal marosvásárhelyi együttes
Fotó: Boda L. Gergely

2017. július 05., 16:45

Továbbra sem kapta meg a várt önkormányzati támogatást a Marosvásárhelyi City'us teremlabdarúgó-együttes. A csapat vezetősége a tavalytól húzódó anyagi problémái ellenére próbálja előkészíteni az új szezont.

2017. július 05., 16:45

Az utóbbi évtized hazai futsalbajnokságában legsikeresebb marosvásárhelyi klub nagyon sok tartozást halmozott fel, miután a teljes előző szezonra egyáltalán nem kapott pénzt a városi önkormányzattól. Noha a következő hónapban kezdődő új idényre már megszavazták a csapatnak járó támogatást, ennek kiutalása még mindig késik.

Kacsó Endre, a City'us menedzsere közölte,

Hirdetés

továbbra is várják a támogatást, hogy elhatározzák, milyen költségvetésből gazdálkodhatnak a jövőben, hiszen jelenleg súlyos anyagi helyzetben vannak.

Egyre nehezebben tudják fenntartani a csapatot, és kár lenne, hogy amit az utóbbi tizenegy évben összehoztak, most tönkremenjen.

A klubvezető szerint viszont amennyiben támogatáshoz jutnak (erre már többször ígéretet kaptak), szezon közben megerősíthetik játékoskeretüket, és ismét a legjobbak közé juthatnak. A City'usnál jelenleg a tavalyi bajnokságban tapasztalatot szerzett helyi fiatal játékosok vannak, akiknek a szezon végén lejárt a szerződésük. Egyelőre senki nem távozott, de már kaptak ajánlatot más kluboktól, első számú választásuk viszont Marosvásárhelyen maradni, ehhez azonban javulnia kell a klub pénzügyi helyzetének.

Kacsó Endre elárulta,

úgy néz ki, az előző másfél évben a csapatot irányító Cosmin Gherman és Lucian Nicușan edzők maradnak a kispadon,

akik július végére vagy augusztus elejére hívják össze a gyülekezőt, hogy elkezdjék a felkészülést az augusztus végén kezdődő új bajnokságra.

Csoma Alpár Déván folytatja

A City’us volt válogatott játékosa, Csoma Alpár egyéves szerződést írt alá az idén bajnok Dévai Autobergamóval. Mint ismeretes, a 33 éves szovátai születésű teremlabdarúgó – aki öt bajnoki címet, továbbá Román Kupát és Szuperkupát is nyert a marosvásárhelyi alakulattal – szabadon igazolt az Autobergamóhoz (ahová valószínűleg Mimi Stoica is követi), miután a Román Labdarúgó-szövetséghez panaszt nyújtott be, ugyanis 2016 augusztusa óta nem kapott fizetést. Csoma Alpár, aki a vásárhelyi csapat egyik legkedveltebb és legtapasztaltabb játékosa volt, tulajdonképpen visszatért Dévára, ahol az Autobergamo elődjénél, a CIP-nél futballozott még a 2008–2009-es idényben.

Ismét összekerülhet a román és a magyar válogatott

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában csütörtökön sorsolják ki a jövő évi szlovéniai teremlabdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezős párosításait. Mint ismeretes, a román válogatott az áprilisi, Călărași-on megrendezett selejtezős tornán a csoportgyőztes Portugália mögött a második helyen végzett, ezzel a pótselejtezőn esélyes a kontinenstornára való kvalifikációra (akárcsak a selejtező csoportban Azerbajdzsán után szintén második magyar együttes). A csütörtöki sorsolásnál nincs kiemelés, a román és a magyar válogatott – amelyek így az előző, 2015-ös, a magyarok által megnyert Eb-pótselejtezős párharc után ismét összekerülhetnek – mellett Grúzia, Horvátország, Szerbia Csehország, Franciaország és Lengyelország szerepel az urnákban. Az oda-visszavágó alapú összecsapások mérkőzéseit szeptember 10. és 27. között bonyolítják le.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!