A nagy népszerűségnek örvendő két székelyudvarhelyi és egy csíkszeredai esemény után az anyaországban is bizonyíthat a Hargita Fight Night: április 25-én Kecelen kerül sor a negyedik gálára, amely egyben a 10. Vikker Dániel Emlékverseny is lesz.
– nyilatkozta a Székely Sport megkeresésére Kovács Krisztián, a Hargita Fight Night egyik szervezője, aki a hazai közönség egyik kedvenc ketrecharcosa.
Mint ismertette, a lebonyolítás hasonló lesz, mint a székelyföldi gálákon, 15-16 bunyóra számítanak, attól függően, hogy a versenyzők sérülései milyen mértékben befolyásolják a tervezett programot. A mérkőzések között ezúttal is lesznek amatőr, MMA, profi MMA és K1 összecsapások.
A versenynek újra nemzetközi jellege van, a magyarországi és külföldi sportolók mellett természetesen küzdeni fognak székely harcosok is.
Kovács Krisztián ismét ketrecbe lép, valamint marosvásárhelyi és valószínűleg székelyudvarhelyi bunyós is megméretteti magát.
„Bízom benne, hogy a magyarországi közönségnek is tetszeni fog mindaz, amit létrehozunk, és reméljük, hogy miután megmutathatjuk magunkat, még inkább növekedik a követőbázisunk” – vetítette előre Kovács Krisztián.
Mint mondta, a székelyföldi rajongókról sem feledkeznek meg, dolgoznak rajta, hogy ők is részesei lehessenek a keceli rendezvénynek. Néhány VIP-asztalt kifejezetten az itthoni vendégeiknek tartanak fenn, de külön jegyeket is a rendelkezésükre bocsátanak. Akik viszont nem tudnak eljutni az eseményre, élő internetes közvetítésben követhetik az összecsapásokat.
Kovács Krisztián érdeklődésünkre elárulta, hogy a jövőben újabb gálákat terveznek Székelyföldön.
Idén ősszel mindenképpen meg akarják szervezni a harmadik bunyós estét Székelyudvarhelyen,
valamint amennyiben lesz rá lehetőségük, akár egy másik városban is otthont adhatnak a rendezvénynek.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!