„Az utolsó száz méteren vagyunk, minden jó ütemben halad. A héten kikerülnek az eseményt reklámozó bannerek és plakátok a városban és környékén” – mondta Ferencz Csaba. Pénteken este nyolc órakor zárul a nevezés, a főszervező a tavalyihoz hasonlóan népes mezőnyre számít, főleg hogy idén a Hargita Gyöngye Rali időpontja nem ütközik egyetlen regionális raliversenyével sem.
„Nagy harcra számítunk, hiszen az országos bajnokságban semmi sincs még eldőlve, így mindenki maximális komolysággal fogja venni a Hargita Gyöngye Ralit. Az élen hatalmas versengés lesz, legalább hatan csúcskategóriás raliautóval állnak rajthoz.
Botka itt fogja először élesben bevetni legújabb csodafegyverét, egy Škoda Fabia R5-öst, ugyanilyen autóval áll rajthoz honfitársa, Marozsi Péter, illetve Dan Gîrtofan is.
A román bajnokságot jelenleg vezető Bogdan Marișca, illetve Juhos Zoltán egy-egy Ford Fiesta R5-tel áll rajthoz, míg Tempestini egy Citroën DS3 R5-tel fog versenyezni” – vázolta a folyamatosan gyarapodó mezőnyt Ferencz.
Idén is lesz udvarhelyi induló a Hargita Gyöngye Ralin. Tassi Róbert múlt hét végén a Resicabányán rendezett hegyi versenyen vett részt. „Jó kezű pilóta, ügyesen autózott, az első és utolsó felmenetele között 35 másodpercet gyorsult. Jó eredményt várunk tőle” – mondta a versenyzőről a főszervező. Tassi navigátora Mag Levente lesz a Hargita Gyöngye Ralin.
Július 13–15. között Udvarhelyen és környékén is több helyen kell útlezárásra számítani. „Ezúttal is a lakosság türelmét kérjük amiatt, hogy jövő csütörtök reggeltől szombat estig nehezebben lehet majd közlekedni a városban. Hetekkel ezelőtt felvettem a kapcsolatot az udvarhelyi felújításokat végző cégek vezetőivel, hogy egymás tevékenységét tiszteletben tartva a lehető legkevesebb fennakadás legyen a városban.
Udvarhely és környéke számára nagyon fontos ez a verseny, így célunk, hogy a lehetőségekhez mérten megoldjunk bármilyen felbukkanó problémát.
A szervezők nevében szeretném felhívni a lakosság figyelmét, hogy a rali ideje alatt ne parkoljanak a rendőrség épülete mögött, hogy tudjuk megépíteni a szuperspeciális szakasz útvonalát” – tette hozzá Ferencz Csaba.
A raliulharghitei.ro hivatalos honlapon a verseny alatt egy interaktív térképen élőben lehet majd követni, hogy merre járnak az autók, továbbá a gyorsasági szakaszokon elért időeredmények is rögtön megjelennek.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!