Az udvarhelyi szurkolók ki voltak éhezve a kézilabdára, hiszen minden jegy elkelt a mérkőzésre, vasárnap este telt ház előtt rendezték meg az idény első bajnokiját. Hangorkán fogadta a csapatokat, a vendégeket is elkísérte egy tucatnyi szurkolója. A bemutatáskor minden hazai játékos vastapsot kapott, a legnagyobbat a nyáron kinevezett Dragan Djukics vezetőedző.
Voinea lesérült a szombati edzésen, míg Krivokapic nem kapta meg a játékengedélyét, így ők ketten nem kerültek fel a nevezettek listájára.
Agresszív, kemény védekezéssel kezdett mindkét csapat, az első KC-találatot a nyáron érkezett Antonijo Kovacevic balszélső szerezte (5. perc 2–1). Mindkét oldalon gyakori volt az elemi hiba, a hazaiak követtek el kevesebbet, így a 14. percben 6–4-re vezettek. Kovacevic nagyszerű formában játszott, egymás után szerezte a gólokat, a szívós ellenfelet viszont nem lehetett lerázni, főleg átlövésekből találta meg az utat az amúgy jól védő Da Rosa hálójába (22. perc: 8–6).
Túloldalt Emilian Marocico is elkapta a fonalat a kapuban. A szoros csata a játékrész végén is jellemző volt, a vendégek emberhátrányban is betaláltak, majd egyenlítettek.
Ehhez az is kellett, hogy a KC tíz perc alatt csupán egy gólt szerzett.
Rögtön jött az időkérés Djukicstól, majd Dragas keze sült el, végül pedig Vilovszki három emberrel a nyakában is gólt tudott szerezni, így 11–9-nél ért véget a játékrész.
A második félidőben Szaldacenka állt be a KC kapujába, az adok-kapok pedig folytatódott (36. perc: 13–12). Emberhátrányban lehozott kapussal játszott a KC, ez viszont rosszul sült el, hiszen így két gólt is kapott, a 40. percben, 13–15-nél időt kellett kérjen Djukics.
Kovacevic villant ismét, a vezetés viszont a vendégeknél maradt, átlövőik – főleg a kilencig jutó Szladics – rendre megtalálták az utat a hálóba.
A 48. percben kettős emberelőnybe került a KC, ez pedig fordulópont volt, hiszen Vilovszki góljával átvette a vezetést. Szaldacenka is egymás után védte ki a labdákat, Kovacevic pedig továbbra is megállíthatatlan volt. A meccs az 56. percben, Kuzmanoszki ellentámadásból szerzett góljánál dőlt el (22–18), de ugyanakkor szükség volt a jó védekezésre is – Focșani nyolc percen át nem szerzett gólt.
A hajrában Szadovij vette hátára a csapatot, a vendégek viszont mindig villámgyorsan válaszoltak. Az utolsó percben kettős emberhátrányba került a KC, de ez már nem változtatott a végkimenetelen, 25–23-ra győzött.
– összegzett Dragan Djukics, az SZKC edzője.
– mondta Uros Vilovszki.
A második fordulóban, szombaton 16 órakor a Tordai Potaissa otthonában lép pályára a KC.
Az első játéknap legnagyobb meglepetését a CSU Suceava okozta, a bukovinai együttes magabiztosan játszva, végig vezetve idegenben legyőzte a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC-t. A Bukaresti Steaua fordulatos mérkőzésen egy góllal győzött a Tordai Potaissa otthonában. A HC Vaslui is bravúrt hajtott végre, a nyáron nagyon megerősödött Bukaresti CSM-t győzte le, viszonylag simán.
Férfi kézilabda, Bölények Ligája, 1. forduló:
Székelyudvarhelyi KC–CSM Focșani 25–23 (11–9);
gólszerzők: Kovacevic 8, Szadovij 7, Vilovszki 3, Kuzmanoszki, Dragas, Mihalcea 2–2, Ghiță 1.
Hétméteresek: 3/2, illetve 2/1.
Kiállítások: 6, illetve 8 perc. SZKC: Da Rosa – Mihalcea, Ghiță, Vilovski, Kuzmanoszki, Szadovij, Kovacevic. Játszott még: Szaldacenka, Buzogány – Tálas, Szőke, Dragas, Baranau.
Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018), 1. forduló
2017. 09. 02., 00:00 | Konstancai Dél-Dobrudzsa KC | CSU Suceava | 23–29 |
2017. 09. 02., 00:00 | Tordai Potaissa | Bukaresti Steaua | 21–22 |
2017. 09. 02., 00:00 | Fogarasi VSK | Bukaresti Dinamo | 23–32 |
2017. 09. 03., 00:00 | Nagybányai Minaur | Jászvásári Poli | 32–29 |
2017. 09. 03., 00:00 | HC Vaslui | Bukaresti CSM | 30–26 |
2017. 09. 03., 00:00 | Dunărea Călărași | Temesvári Poli | 24–23 |
2017. 09. 03., 00:00 | Székelyudvarhelyi KC | CSM Focșani | 25–23 |
Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018)
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bukaresti Steaua | 26 | 20 | 1 | 5 | 696–609 | 61 |
2. | Tordai Potaissa | 26 | 19 | 0 | 7 | 726–648 | 57 |
3. | Bukaresti Dinamo | 26 | 18 | 2 | 6 | 737–649 | 56 |
4. | Bukaresti CSM | 26 | 18 | 1 | 7 | 735–636 | 55 |
5. | Temesvári Poli | 26 | 17 | 2 | 7 | 683–607 | 53 |
6. | Konstancai Dél-Dobrudzsa KC | 26 | 15 | 4 | 7 | 701–636 | 49 |
7. | Dunărea Călărași | 26 | 13 | 4 | 9 | 648–648 | 43 |
8. | Székelyudvarhelyi KC | 26 | 10 | 2 | 14 | 427–482 | 32 |
9. | Nagybányai Minaur | 26 | 10 | 1 | 15 | 642–674 | 31 |
10. | CSU Suceava | 26 | 7 | 4 | 15 | 654–676 | 25 |
11. | CSM Focșani | 26 | 7 | 3 | 16 | 601–650 | 24 |
12. | HC Vaslui | 26 | 7 | 1 | 18 | 637–730 | 22 |
13. | Fogarasi VSK | 26 | 5 | 1 | 20 | 585–677 | 16 |
14. | Jászvásári Poli | 26 | 2 | 2 | 22 | 573–723 | 8 |
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!