Hirdetés

Teljes a magyar létszám női kardban a főtáblán

Fotó: FIE

2019. július 17., 20:13

Mind a négy hazai vívó pástra léphet szombaton a női kardozók 64-es tábláján a budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Férfi tőrben a négyből három magyar indulónak sikerült továbbjutnia.

2019. július 17., 20:13

Női kardban a világranglistán elfoglalt helyezése alapján kiemelt volt 16 versenyző, köztük Márton Anna (7.) és Pusztai Liza (11.). A 147 fős mezőny további részének viszont vívnia kellett a szerdai selejtezőben.

Hirdetés

A csoportszakaszban Katona Renáta és Mikulik Júlia egyformán teljesített,

mindketten öt ellenfelüket győzték le és csak egytől kaptak ki, ezzel pedig közvetlenül felkerültek a főtáblára.

Mikulik Júlia remekül kezdte a versenyt •  Fotó: MTI Galéria

Mikulik Júlia remekül kezdte a versenyt
Fotó: MTI

A román kardvívó lányok közül Bianca Pascu és Andreea Lupu továbbjutott, Georgiana Dima és Maria Matei pedig búcsúzni kényszerült az egyéni küzdelmektől.

Várakozáson felül teljesítettek a férfi tőrözők

A négyből három magyar indulónak sikerült felkerülnie a 64-es táblára szerdán férfi tőrben. 171 tőröző nevezett a vébére, ebben a fegyvernemben is a világranglistás helyezése alapján 16 vívó kiemelt volt.

A magyarok közül Dósa Dániel, Németh András és Mátyás Bálint továbbjutott, Mészáros Tamás pedig kiesett. Szirmai Benedek szakági vezetőedző elmondta, előzetesen azt remélte, hogy Dósa mindenképpen felkerül a főtáblára, és mellette meg egy magyar ott lehet a legjobb 64 között,

így a három továbbjutással a versenyzők túlteljesítették a várakozását.

A három román színekben induló tőrvívó – Silviu Roşu, Benjamin Bodo és Alexandru Sîrb – közül egyiknek sem sikerült a 64-es táblára jutás.

Katona Renáta is ott lesz a legjobb 64 között •  Fotó: MTI Galéria

Katona Renáta is ott lesz a legjobb 64 között
Fotó: MTI

Csütörtöktől az érmekért harcolnak

A világbajnokság csütörtöktől az egyéni versenyek főtáblás küzdelmeivel folytatódik. Először a női párbajtőrözők és a férfi kardozók vívhatnak az érmekért:

előbbiben magyar részről Muhari Eszter és Nagy Kinga, utóbbiban Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád és Decsi Tamás lesz érdekelt.

Romániát Ana Maria Popescu és Amalia Tătăran, illetve Tiberiu Dolniceanu, Iulian Teodosiu, Alin Badea és Florin Zalomir képviseli a csütörtöki versenyen.

Dósa Dániel mind a hat ellenfelét legyőzve jutott főtáblára •  Fotó: MTI Galéria

Dósa Dániel mind a hat ellenfelét legyőzve jutott főtáblára
Fotó: MTI

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Pályán az FK Csíkszereda, Fradi–Újpest és futsal-Eb-döntő – szombaton a tévében

Hazai meccs vár szombaton az FK Csíkszeredára, az Aradi UTÁ-t fogadja, az este kolozsvári derbivel zárul. Az NBI-ben Fradi–Újpest rangadó lesz, folytatódik a téli olimpia, döntőznek a teremlabdarúgó-Eb-n. Minden közvetítés egy helyen.

Az alkotmánybíróság elodázta a döntést a Novák-törvényről

Az alkotmánybíróság elnapolta a döntést Nicușor Dan államfő „Novák-törvényt” kifogásoló beadványával kapcsolatosan, amelyben aggályokat fogalmaz meg a sportklubok számára kötelezővé váló úgynevezett 40 százalékos szabályról.

Idén nem raliznak a Barcaságban – itt a 2026-os versenynaptár

Komoly átalakulás előtt áll a romániai ralisport: a több mint fél évszázados múlttal rendelkező Brassói Rali pénzügyi okok miatt kikerült a 2026-os versenynaptárból, míg a Hargita Rali lesz a második fordulója az idei nyolcfutamos bajnokságnak.

Éremért küzd a svájci rangos versenyen Szőcs Bernadette

A női és férfi mezőnyben a kontinens legjobb tizenhat asztaliteniszezőjét vonultatja fel a hétvégén Montreaux-ban zajló nagyszabású verseny, amelyen Szőcs Bernadette harmadik kiemeltként az éremszerzésre hajt.

Még tanulnia kell a döntők lélektanát a magyar női pólóválogatottnak

Bár az arany a hollandoké lett, a magyar női pólóválogatott bizonyította, hogy tartósan a világ élvonalához tartozik. Cseh Sándor együttese egy éven belül már harmadszor jutott fináléba, az Eb viszont megmutatta: a döntők lélektanát még tanulni kell.

Szétszórt helyszínek, új sportág, magyar remények – indul a milánói–cortinai téli olimpia

Olaszország ismét téli olimpiát rendez: pénteken Milánóban kerül sor a megnyitóra, miközben a versenyek több alpesi helyszínen zajlanak. A magyar csapat pontszerző helyekben, esetleg egy éremben bízik, a román a részvételnek is örvendhet.

Középpontban a téli olimpia nyitóünnepsége – pénteken a képernyőn

Pénteken este a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődik a milánói-cortinai téli olimpia, addig műkorcsolya, culing és női jégkorong szerepel a programban. Pályán a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, kezdődik a hétvégi forduló a Szuperligában.

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!