Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány által szeptember 19–22. között Kolozsváron megrendezett Sportolimpián 28 iskolából 547 diák versenyzett, 50 testnevelő tanár vezetésével. Maros megyéből három középiskola képviseltette magát: Vásárhelyről a Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium, illetve Szovátáról a Domokos Kázmér Szakközépiskola.
A bolyaisok népes csapattal indultak a versenyen, 54 diák szállt harcba az aranyérmekért. Nyolc sportágban lehetett bizonyítani: asztalitenisz, atlétika, kosárlabda, kézilabda, labdarúgás, röplabda, strandröplabda és úszás.
Bálint Julianna és Jakab Barna testnevelő tanárok készítették fel a fiatalokat, a kolozsvári kiszállásra pedig önszorgalomból Kovács József nyugdíjas kémiatanár is elkísérte őket.
A Bolyai Farkas Gimnázium tanulói úszásban bizonyultak a legsikeresebbeknek, öt aranyérmet gyűjtöttek ebben a sportágban. Ötven méteren rendezték a versenyeket, a lányok pedig mindhárom úszásnemben elsők lettek: Székely Éva gyorson, Lukács Henrietta háton, Szabó Nikolett pedig mellen. A fiúk közül Szász Róbert Máté bizonyult a legjobbnak a mellúszóknál. A 4×50 méteres vegyes váltónál is (két fiú és két lány) a bolyaisok nyerték meg az aranyat: Fángli Henrietta, Szabó Nikolett, Szász Róbert Máté és Rávai István.
Két első helyet szereztek még az asztaliteniszezők is: Fisher Anna egyéniben, illetve Varga Krisztina és Farkas Bence párosban. Utóbbi a fiúknál bronzérmes lett.
Atlétikában a Kovács Noémi, Szabó Henrietta, Balog Gergő és Tímár Ádám alkotta csapat a 4×100 méteres síkfutásnál második lett, a fiúk távolugróversenyén pedig Zibleanu Dániel diadalmaskodott. A 800 méteres női síkfutásban Osváth Katalin bronzérmes lett. Ugyancsak harmadik helyen végeztek a bolyaisok a fiúk kosárlabdatornáján.
Ezekkel az eredményekkel (8 arany, 1 ezüst, 3 bronz) a Bolyai Farkas Gimnázium az összetett éremtáblázat élén végzett, megelőzve a kolozsvári Báthory István Gimnáziumot.
Tavaly ezüstérmesek lettek a marosvásárhelyiek, akkor épp a báthorisok előzték meg őket. Idén viszont a bolyaisok kétszer több aranyérmet szereztek, mint a múlt évben, így győztek.
Jakab Barna testnevelő tanár természetesen elégedetten nyilatkozott diákjai teljesítményéről, de hozzátette:
Hangsúlyozta, hogy a Bolyai Farkas Gimnázium szurkolótábora külön dicséretet kapott a szervezőktől a kitartó buzdításért.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem sportbázisán minden eseményt le tudtak bonyolítani, így közel voltak egymáshoz a különböző megmérettetések, és akiknek épp nem kellett versengeniük, elmehettek drukkolni iskolatársaiknak.
Jakab Barna még azt is elmondta, reményei szerint a testnevelő tanárok a közeljövőben összeülnek kielemezni a tapasztaltakat, hogy jövőre még gördülékenyebben tudják lebonyolítani a rendezvényt.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!