Nagyjából 800 néző volt kíváncsi az első mérkőzésre, a vendégeket tíz fős szurkolócsoportjuk is elkísérte. A tét nélküli találkozó elején (csak a végső helyezésért harcolnak a csapatok, semmi plusszal nem jár az ötödik vagy a nyolcadik hely) potyogtak a gólok, a 11. percben 6–5-re vezetett a házigazda.
A vendégek szívósan és a védelemben nagyon fegyelmezetten játszottak, egymás után három gólt szerezve fordítottak a 16. percben (8–9). Ezután Mihalcea gyújtotta be a rakétáit, ám góljaival így is csak a lépést tudta tartania vendégeivel a KC (20. perc: 11–11). A lelátókon jó hangulatot csinált a két szurkolótábor, ám a pályán egyre többet kezdett hibázni a házigazda, Kuzmanoszki edző-játékos hiába kért időt,
a Dunărea emberhátrányban is növelte előnyét (29. perc: 12–18).
Pihenőig Komogorov faragott egyet a hátrányból (13–18) – a játékrészben Mihalcea és Baranau is kihagyott egy hétméterest. A szünetet követően elkezdte faragni hátrányát a KC, Jokanovics parádézott a kapuban, a 37. perc, 17–20-as állásnál Adrian Petrea időt kellett kérjen.
A hazaiak jó játéka folytatódott, Markez gyönyörű kapufás gólját követően Ojleszki talált be ellentámadásból. A várva várt egyenlítés a 45. percben jött össze, ismét Ojleszki volt a gólszerző (20–20), a nézőtéren mindenki talpra ugrott.
Ezt követően javítani tudtak a vendégek, két góllal elléptek (49. perc: 20–22).
Jokanovics továbbra is nagy formában védett a kapuban, Markez egyenlített emberhátrányban, majd Baranau ellentámadásgólját követően ismét a hazaiaknál volt az előny (54. perc: 24–23). A vendégek Chikovani kiállítását követően lehozott kapussal támadtak, Ojleszki lopott labdát, és az üres kapuba bedobva eldöntötte az első találkozót.
A végére teljesen szétesett a Dunărea, és már eldőlt az első találkozó, amikor Tálas Ignattal akaszkodott össze a KC hatosánál, utóbbi hatalmasat esett, az udvarhelyiek beállósa az esetet követően piros és kék lapot kapott. A vége 29–26 lett (Markez kínai figurából is betalált), a közönség pedig megtapsolta mindkét csapatot.
Folytatás szerdán Călărași-on.
Férfi kézilabda Bölények Ligája, rájátszás, az 5–8. helyért, első mérkőzés:
Székelyudvarhelyi KC–Dunărea Călărași 29–26 (13–18),
gólszerzők: Mihalcea 7, Ojleszki 5, Komogorov, Markez 4–4, Szász 3, Baranau, Onyejekwe 2–2, Peric, Ghiță 1–1.
Kiállítások: 4, illetve 8 perc.
Hétméteresek: 4/2, illetve 2/2.
Piros lap: Tálas (59., SZKC).
SZKC: Jokanovics – Mihalcea, Szász, Onyejekwe, Kukoszki, Komogorov, Kuzmanoszki. Játszott még Da Rosa – Ghiță, Peric, Tálas, Ojleszki, Baranau, Markez, Csog, Fekete.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!