Hirdetés

Szoros küzdelemben maradt alul a Vásárhelyi Szörnyek csapata

Fotó: Haáz Vince

2017. április 25., 11:49

Harmadik mérkőzését is elveszítette a Marosvásárhelyi Szörnyek, az országos amerikaifutball-bajnokság 3. fordulójában hazai pályán nem bírt a Bukaresti Warriors csapatával.

2017. április 25., 11:49

Az elődöntőbe kerüléshez közvetlen ellenféllel szembeni összecsapáson kizárólag a győzelem volt az egyetlen lehetősége a vásárhelyi együttesnek. A szeles időben, lágy talajú pályán megrendezett mérkőzés kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, amely során mindkét csapat – főleg futásokkal – próbált előrehaladni és pontot szerezni. Kevés alkalommal használták a passzjátékot.

Az első negyedben még csak ismerkedtek a felek, és annak ellenére, hogy mindkét oldalon megközelítették a célterületet, érvényes találat nem született. A második negyedben először a vendégeknek sikerült touchdownt szerezni futás után, majd hamarosan érkezett a hazaiak válasza is: Baló Levente szintén futás után vitte a labdát a célterületre, ezzel egyenlítve, és a szünetre kialakítva a 6–6-os állást.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Hirdetés

A pihenőt követően a Warriors volt kezdeményezőbb, és mindkét csapat közel állt a pontszerzéshez. A harmadik negyedben touchdownt csupán a bukarestiek szereztek, amikor az egyik vásárhelyi játékos által saját célterületén elejtett labdát gyűjtöttek be és értékesítettek.

Ezzel eldöntötték a mérkőzést, hiszen az utolsó negyedben nem volt újabb találat, végül 13–6 arányban győztek.

Harmadik vereségével biztossá vált, hogy a ranglistán utolsó helyezett vásárhelyi gárda, akárcsak az előző években, idén sem jut be a bajnokság elődöntőjébe.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Így a szezonból már csak egy mérkőzése maradt hátra: a következő fordulóban szabadnapos lesz, majd az alapszakasz utolsó játéknapján, május 20-án Bukarestbe látogat a bajnok Rebels otthonába.

Országos amerikaifutball-bajnokság, 3. forduló:
Marosvásárhelyi Szörnyek–Bukaresti Warriors 6–13 (0–0, 6–6, 0–7, 0–0)
A forduló másik mérkőzésén:
Bukaresti Rebels–Temesvári 89ers 34–24
A Kolozsvári Crusaders szabadnapos volt

A bajnokság állása:
1. Kolozsvári Crusaders 4 pont (2 meccs)
2. Bukaresti Warriors 4 (2)
3. Temesvári 89ers 2 (3)
4. Bukaresti Rebels 2 (2)
5. Marosvásárhelyi Szörnyek 0 (3).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!