Az elődöntőbe kerüléshez közvetlen ellenféllel szembeni összecsapáson kizárólag a győzelem volt az egyetlen lehetősége a vásárhelyi együttesnek. A szeles időben, lágy talajú pályán megrendezett mérkőzés kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, amely során mindkét csapat – főleg futásokkal – próbált előrehaladni és pontot szerezni. Kevés alkalommal használták a passzjátékot.
Az első negyedben még csak ismerkedtek a felek, és annak ellenére, hogy mindkét oldalon megközelítették a célterületet, érvényes találat nem született. A második negyedben először a vendégeknek sikerült touchdownt szerezni futás után, majd hamarosan érkezett a hazaiak válasza is: Baló Levente szintén futás után vitte a labdát a célterületre, ezzel egyenlítve, és a szünetre kialakítva a 6–6-os állást.
A pihenőt követően a Warriors volt kezdeményezőbb, és mindkét csapat közel állt a pontszerzéshez. A harmadik negyedben touchdownt csupán a bukarestiek szereztek, amikor az egyik vásárhelyi játékos által saját célterületén elejtett labdát gyűjtöttek be és értékesítettek.
Ezzel eldöntötték a mérkőzést, hiszen az utolsó negyedben nem volt újabb találat, végül 13–6 arányban győztek.
Harmadik vereségével biztossá vált, hogy a ranglistán utolsó helyezett vásárhelyi gárda, akárcsak az előző években, idén sem jut be a bajnokság elődöntőjébe.
Így a szezonból már csak egy mérkőzése maradt hátra: a következő fordulóban szabadnapos lesz, majd az alapszakasz utolsó játéknapján, május 20-án Bukarestbe látogat a bajnok Rebels otthonába.
Országos amerikaifutball-bajnokság, 3. forduló:
Marosvásárhelyi Szörnyek–Bukaresti Warriors 6–13 (0–0, 6–6, 0–7, 0–0)
A forduló másik mérkőzésén:
Bukaresti Rebels–Temesvári 89ers 34–24
A Kolozsvári Crusaders szabadnapos volt
A bajnokság állása:
1. Kolozsvári Crusaders 4 pont (2 meccs)
2. Bukaresti Warriors 4 (2)
3. Temesvári 89ers 2 (3)
4. Bukaresti Rebels 2 (2)
5. Marosvásárhelyi Szörnyek 0 (3).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!