A marosvásárhelyi származású klasszis három versenyszámban volt érdekelt a Dohában rendezett csúcseseményen. A legjobb európai versenyzőként a világranglista 12. helyét elfoglaló Szőcs Bernadette egyéniben a nyolcaddöntőig jutott, vegyes párosban a fiatal Eduard Ionescuval már az első körben kiestek.
Szőcs Bernadette női párosban jó barátjával, az osztrák Sofia Polcanovával 10. kiemeltként vágtak neki a küzdelmeknek. Szenzációsan meneteltek, öt mérkőzést nyertek meg a főtáblán, így bejutottak a döntőbe.
A világbajnokság vasárnapi zárónapján az aranycsatában Szőcs és Polcanova a kínai Wang Manyu és Kuai Man alkotta duóval találkozott. A favorit páros játékára nem találták az ellenszert, így három játszmában alulmaradtak, és meg kellett elégedjenek az ezüstéremmel.
Szőcs Bernadette számára a dohai ezüstérem pályafutása első világbajnoki dobogós helyezése a felnőtt mezőnyben!
Emellett ő az első romániai játékos, aki női párosban világbajnoki érmet szerzett, Maria Alexandru után, aki 1975-ben világbajnoki címet nyert Shoko Takahashival.
Ez az eredmény annál is értékesebb, mivel Szőcs és Polcanova az első európai sportolók 1977 óta, akik női párosban világbajnoki döntőt játszottak.
Az utolsó román női játékos, aki egyéni világbajnokságon felállt a dobogóra, Otilia Bădescu volt, 1993-ban bronzérmet szerzett.
Romániai asztaliteniszező hat év után nyert ismét érmet a világbajnokságon, Ovidiu Ionescu 2019-ben férfi párosban a spanyol Alvaro Roblesszel szintén ezüstöt szerzett.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!