A svájci Montreux-ban rendezett seregszemlén a 26 éves marosvásárhelyi sportoló a legjobb négy között a németországi színeket képviselő Ying Hantól kapott ki 4-0-ra, és mivel nem rendeznek bronzmérkőzést, az előkelő harmadik helyen zárt.
Szőcs Bernadette nyolcadik alkalommal szerepelt a seregszemlén, tavaly szintén a harmadik, 2019-ben pedig a második volt, 2018-ban viszont bajnokként távozott a helyszínről.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Hivatalos közleményben jelentette be a labdarúgó 2. Liga bajnoka, a Vajdahunyadi Corvinul, hogy hol rendezi hazai mérkőzéseit a Szuperliga következő idényében. A döntés a székelyföldi klubokat is érinti, hiszen rájuk így hosszabb kiszállások várnak.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!