A kontinens legjobb asztaliteniszezőit felvonultató hétvégi rangos tornán Szőcs Bernadett végig kiváló formában játszott: ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy mindössze egy szettet vesztett, mégpedig a döntőben, ahol 4–1-re (12–10, 8–11, 11–6, 11–5, 11–7) múlta felül a címvédő, holland színekben versenyző, de kínai származású Jie Lit.
A döntőig vezető útján Szőcs az első fordulóban az ukrán Tatjana Bilenkót, a negyeddöntőben a magyar Póta Georginát, az elődöntőben pedig a svéd Matilda Ekholmot egyaránt 4–0-ra verte.
A torna bronzérmét egyébként szintén romániai versenyző, Elisabeta Samara szerezte meg, aki a kisdöntőben 4–2 arányban bizonyult jobbnak Matilda Ekholmnál.
A megnyert döntőt követően az asztalra felállva örömmámorban ünneplő Szőcs Bernadett az Európai Asztalitenisz Szövetségnek (ETTU) úgy nyilatkozott, valóra vált az álma és nagyon büszke magára, mivel nem gondolta volna, hogy megnyeri a bajnokságot. Előzetesen ugyanis az éremszerzés volt a célja.
– mondta Szőcs Bernadett, aki kiemelte, hogy különösen az utóbbi hat hónapban ért el kiváló eredményeket.
A marosvásárhelyi versenyző hangsúlyozta, egyértelműen az a célja, hogy majd érmet nyerjen a kínai Csengtuban szeptember végén rendezendő világbajnokságon is. Előbb azonban Szőcs győzelmének (amiért 6 ezer euró a jutalma) köszönhetően bebiztosította helyét a február végi londoni világkupán.
A 22 éves Szőcs Bernadett svájci sikere előtt ugyancsak kiemelkedő eredményt ért el a tavaly szeptemberi luxemburgi Európa-bajnokságon, ahol a román válogatott csapattal aranyérmet nyert (Elisabeta Samara és Daniela Dodean mellett).
Szőcs emellett tavaly megnyerte Sao Paulóban a Brazil Nagydíjat egyéniben és párosban is a felnőttek versenyében, illetve bronzérmet szerzett egyéniben Tajvanon a Nyári Universiadén.
A serdülő és az ifjúsági korosztályban elért számos nemzetközi sikereit megelőzően az elmúlt évekből mindenképpen kiemelendő, hogy a Román Asztalitenisz Szövetség anyagi támogatásának hiányában a marosvásárhelyi sportoló – aki korábban éppen emiatt Norvégiába akart költözni, hogy az északi országot képviselje – saját költségén részt vett a World Junior Circuit elnevezésű nagyszabású argentin körversenyen, amelyet szintén sikerült megnyernie.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!