Szőcs Bernadett legutóbbi kiemelkedő eredményének a szeptemberi luxemburgi Európa-bajnokságon nyert aranyérem számít, amelyet a román felnőtt válogatott tagjaként szerzett.
Remek teljesítménye ellenére Szőcs Bernadett anyagi nehézségekkel küszködik már 2010 óta, amikor a román hatóságok támogatásának hiányában megpróbált Norvégiába költözni, hogy az északi országot képviselje.
Ez a lépése azonban meghiúsult, így továbbra is román színekben versenyzett, bár problémái nem oldódtak meg.
Másfél évvel később saját költségén részt vett a World Junior Circuit argentínai körversenyén, mivel a Román Asztalitenisz-szövetség anyagi források hiányában nem fizette utazását. Mindez azonban nem vette el a sportoló kedvét, aki megnyerte a versenyt, ezzel megelőzve az összesített pontversenyben a japán Kasumi Isikavát, és jogot szerezve a World Series Puerto Ricó-i döntőjére az ifjúságiak korosztályában.
Szőcs Bernadett a válogatottal nyert luxemburgi aranyérme mellett idén még megnyerte Sao Paulóban a Brazil Nagydíjat egyéniben és párosban a felnőttek versenyében, illetve bronzérmet szerzett egyéniben Tajvanban a Nyári Universiadén. Mindezen eredmények figyelembe vételével kilátásba helyezték, hogy Szőcs Bernadett 15 ezer lejes pénzjutalomban részesüljön a helyi tanács jóvoltából.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!