Sebestyén szerint mindkét együttes sporttörténeti évet zár, eddigi legjobb eredményeiket könyvelhetik el a 2018-as esztendőben.
Az utánpótlás-nevelés céljából létesült Novák Cycling Academy színeiben 22 sportoló vett részt hazai és nemzetközi versenyeken, ők a különböző korosztályos vetélkedőkön összesen 35 dobogós helyezést értek el.
„Nagy előrelépés, hogy sikeresen pályáztunk a Megyei Tanácsnál, az ott nyert pénzből 12 ezer lejt versenyek szervezésére, 12 ezret pedig technikai eszközök, speciális órák és teljesítménymérő műszerek beszerzésére fordíthattunk” – mondta el a sajtótájékoztatón a kerékpáros csapata menedzsere.
A fiatal csíki kerékpárosokra még két rangos verseny vár idén, szeptember 23-án Bukarestben állnak rajthoz, október 13–14-én pedig Csíkszeredában lesz országos szintű gyermek- és ifjúsági kerékpáros országúti verseny.
A Team Novák együttes színeiben 9 versenyző indult el különböző felnőtt versenyeken, ők eddig 25 dobogós helyezést szereztek.
Sebestyén szerint a legjobb idei eredmény a magyar körversenyen elért szakaszgyőzelem, illetve a székely körverseny megnyerése egyéniben és csapatban is.
A Team Nováknak eddig 70 versenynapja volt idén, a csapat mától kezdődően részt vesz a Szlovák Körversenyen, majd onnan Gyulafehérvárra utaznak, rajthoz állnak a szeptember 19-én kezdődő Román Kerékpáros Körversenyen.
Ezen a két versenyen Nicolae Tanovițchii, Olekszandr Prevar, Andrij Bratascsuk, Jehor Dementyev, László Péter és Balázsi Lóránt képviseli a csíkszeredai csapatot. „A szlovákiai versenyen a formába lendülés, a román körversenyen pedig a dobogós helyezés a cél” – hangsúlyozta Sebestyén.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!