A felkészülési időszakot a Székelyudvarhelyi KC-nál töltötte Uros Vilovszki. A játékos az összes barátságos mérkőzésen pályára lépett, tapasztalatára, tudására nagy szüksége lesz együttesünknek – áll a klub közleményében.
A kézilabdázó aláírta megállapodását az SZKC-val, így az első hivatalos mérkőzésen már pályára léphet.
A 33 éves Vilovszki a szerbiai Zentán született, hazája bajnokságából 2006-ban igazolt Veszprémbe, később játszott Balatonfüreden, valamint a francia Montpellier és a román Nagybányai Minuar színeiben is. Ezen csapatokkal nyolc idényt húzott le az európai kupákban, pályára lépett a Bajnokok Ligájában és az EHF Kupában is.
Az elmúlt szezont a Bundesligában töltötte, a HC Bergischer összes mérkőzésén pályára lépett, a világ legerősebb bajnokságában 44 gólt jegyzett.
Eddigi karrierje során szerepelt a szerb és a magyar válogatottban is. 2014 tavaszán lett magyar állampolgár, nagyban hozzásegített ahhoz, hogy Magyarország ott legyen a januári Eb-n.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!