Tapasztalt játékos balátlövő érkezik az SZKC-hoz. A klub pénteken jelentette be a 27 éves Milos Dragas érkezését. A 201 cm magas, 110 kg-os kézilabdázó a szerbiai Pribojban született, profi karrierje első éveit hazájában töltötte, az RK Priboj, a Lokomotiva Brcko és a Metaloplastika Sabac voltak a klubjai.
Idegenlégióskodását 2012-ben kezdte el, a macedón Vardar Skopjében. Egy idényre hazatért a Metaloplastikába, itt 2014-ben Challenge Kupa-döntőn lépett pályára, ebben a kiírásban ötven találatot jegyzett, ezzel a góllövőlista második helyén zárt – írja közleményében a klub. A Meteloplastikából a Bundesligába, a Bergischer HC-be szerződött, itt főképp a védekezésben kapott szerepkört, huszonkét találkozót játszott a német bajnokságban.
Az elmúlt idényt a másik macedón gárdába, a Metalurg Szkopjében töltötte, a Bajnokok Ligájában négy összecsapáson lépett pályára, tizenöt gólt szerzett.
A nemzeti válogatottba is rendre meghívást kapott, a 2014-es év tekinthető a legsikeresebbnek, ekkor az Eb-selejtezőn alaposan kivette a részét, hogy Szerbia kijutott a kontinenstornára, igaz, hogy az Európa-bajnokságra már nem nevezték. Összesen huszonhatszor öltötte magára a nemzeti mezt.
Érkezésével az átlövő szerepkör teljesnek tekinthető, hiszen öten vannak a poszton: az egyik oldalon Cristian Ghiță és Djordje Golubovics, a másikon pedig Vjacseszlav Szadovij, Fekete Róbert és Dragas. Dragas és az SZKC egy évre szóló szerződést kötött hosszabbítási lehetőséggel – tájékoztatott az udvarhelyi klub.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!