Utánanéztünk, és elkönyvelhető, hogy a 2019–20-as idényben nem volt egyetlen olyan országos szintű alpesisí-verseny sem Romániában, ahol valamelyik korosztályban ne ért volna el legalább egy székelyföldi síző dobogós helyezést. A koronavírus-járvány terjedése miatt az országos és a sportiskolás bajnokságoknak csak a felét tudták megrendezni, és ezzel véget is ért a síszezon. Megkérdeztük az érintetteket.
A csíkszeredai kis sízőket Csizmás Judit, ifj. Bíró Tibor és Péter Zsombor tanárok készítették fel. Bíró Tibor: „Annak ellenére, hogy a sportiskoláknak kevés a pénzük és még a hóhiány is nehezítette a dolgunkat, jónak ítélem az eredményeket. Hargitafürdőn, Csíksomlyón és Gyimesfelsőlokon tudtunk készülni.
A 14–16 éves sportolóink közül Balog Kriszta, Balog Kincső, Laczkó Csanád, Fogas Oszkár és Mánya Szilas a legtehetségesebbek, ők értek el szép eredményeket az elmúlt szezonban, dobogósok lettek az országos bajnokságokon, és
A kisebbekkel Csizmás Judit kolléganőm foglalkozik, ott is számos tehetséges gyerekünk van.”
Balázs Lehel és Elekes László edzők készítették fel a Gyergyószentmiklósi ISK fiatal sízőit. Elekes szerint
a gyergyói alpesi sí történetének legjobb idénye zárult, soha nem szerepeltek ilyen jól a sízők.
Közülük kiemelkedik Zöld Róbert, aki nemzetközi szinten is bizonyított, nemzetközi versenyen ért el dobogós helyezéseket korosztályában. A gyergyói sportiskola sízői az idény elején Maroshévízen készültek, majd miután beindultak Borszéken a felvonók, ott folytatták az edzéseket.
Zöld Róbert mellett a nagyobbak közül Keresztes Előd, Bencze Márton, Lőrincz Eszter, Vargyas Szilárd és Vargyas Adorján nevét említeném a legeredményesebb sportolóink közül, a kisebbeknél pedig Fehér Dorottya, Miklós Levente, Romfeld Bence, Saitoc Zsolt, Balázs Szabolcs, Bernád Gergő és András Tibor képviselte becsülettel a Gyergyószentmiklósi ISK-t.”
A Maroshévízi ISK alpesi sízőit Ionel Pop edző készítette fel. „Tekintettel arra, hogy kevés havunk volt ebben a szezonban,
megpróbáltunk a legkisebbekkel az összes környékbeli kupaversenyre, megyei bajnokságra eljutni.
A 10–12 éves sportolóink közül Szabó Anett, Andrada Bobrog és Bogdan Bobrig voltak a legeredményesebbek, a nagyobbak közül pedig Hámos Roxána, Ioana Casiana Jurcă, Riana Maria Suvar és Ioana Ambrus képviselték jó eredményekkel Maroshévízt. A hévízi alpesi sízők közül kiemelkedik Hámos Roxána, aki klubszinten a Maroshévízi ISK-t képviseli, nemzetközi versenyeken pedig Magyarországot. Hámos 4. lett a Brassópojánán megrendezett magas színvonalú FIS-versenyen.”
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!