A harmadik fordulóban pontot még nem szerzett csapatok találkoztak Kézdin. A hazaiak jól kezdtek, elléptek pár góllal, de az udvarhelyi lányok hamar rendezték a sorokat, jó játékkal fordítottak, a szünetre kétgólos előnyben mehettek.
Térfélcsere után azonban „bent maradtak az öltözőben” az SZNKK játékosai, semmi sem jött össze nekik, hiába próbálta forgatni csapatát Mester Zsolt edző, senki sem tudta átvállalni a vezér szerepét,
a hazaiak pedig elhúztak az eredményjelzőn, végül nyolc góllal, 28–20-ra győztek.
„Az FC Argeș elleni mérkőzéshez hasonlóan megint egy nyerhető meccsen kaptunk ki. Ennyivel nem volt jobb az ellenfél, ha kapu elé kerültünk, akkor vagy a kapufát találtuk el, vagy fölé dobtuk,
Teljesen szétesett a játékunk, védekezésünk is kapkodós volt. Gratulálok Kézdinek” – összegzett Mester Zsolt edző. A hazaiaktól Mátis Zita volt a legeredményesebb, 12 gólt szerzett a mérkőzésen.
Az SZNKK legközelebb szerdán játszik, 14 órakor a Nagyváradi VSK látogat a városi sportcsarnokba.
Női kézilabda A divízió, 3. forduló:
Kézdivásárhelyi KSE–Székelyudvarhelyi NKK 28–20 (12–14),
gólszerzők: Péter Szidónia, Lukács Erika, Sándor Alíz 4–4, Kerekes Éva 3, Simma Noémi 2, Munteanu Krisztina, Ördög Andrea, Bálint Noémi 1–1.
Játszott még: Bálint Anna – Chiratcu Andrea, Nagy Erika, Bálint Boglárka és Bíró Anita.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!