A román országúti kerékpáros bajnokság két próbából állt, az egyéni időfutamból és a mezőnyversenyből. Amint korábban beszámoltunk róla, az időfutamot a felnőtteknél Eduard Grosu (Bukaresti Olimpia) nyerte, megelőzve csapattársat, Szergej Cvetkovot. A mezőnyversenyben a Moldova Köztársaságból származó, román állampolgár Cvetkov ért be elsőnek célba.
Parakerékpárban mindkét székelyföldi sportoló duplázni tudott, a kézdivásárhelyi Oláh Attila a C2-es kategóriában, a csíkszeredai Tamîrjan Robert pedig az MC4-es kategóriában végzett az első helyen. Mindketten az időfutam után a mezőnyversenyt is megnyerték.
A székelyföldiek közül a második napon a marosvásárhelyiek is jeleskedtek, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a lányok versenyén.
A mezőnyverseny egy Szentágotáról induló és ugyanott záruló 56 km-es körön zajlott, ezt – korosztályok függvényében – egyszer, kétszer vagy háromszor kellett megtegyék a versenyzők.
Férfiak
Elite-kategória: 1. Szergej Cvetkov (Bukaresti Olimpia), 2. Valentin Pleșea (Bukaresti Steaua), 3. Daniel Crista (Resicai CSM).
U23-as korosztály: 1. Mihnea Alexandru Harasim (Konstancai CSM), 2. Mattew Denis Piciu, 3. Iustin IoanVăidian (mindketten Mentorise Cycling Team Câmpina).
Ifjúságiak: 1. Andrei Cărbunarea (Kolozsvári Voința), 2. Cătălin Luca Câmpean (Kolozsvári Poli), 3. Tudor Cristian Andrei Neagu (Zernyesti Olimpic).
Kadet-korosztály: 1. Tudor Percea (Zernyesti Olimpic), 2. Matteo Tudorachi (Petrolul Ploiești), 3. Theodor Ștefan Trică (Bukaresti Olimpia).
Női verseny
Elite-kategória: 1. Georgeta Ungureanu (Temesvári Universitatea de Vest), 2. Manuela Mureșan (Bukaresti Dinamo).
U23-as korosztály: 1. Maria Ecaterina Stancu (Bukaresti Dinamo BikeXpert Racing Team), 2. Cătălina Cătineanu (Bukaresti Steaua).
Ifjúságiak: 1. Iuliana Alexandra Cioclu (Temesvári Universitatea de Vest), 2. Ana Elena Gheorghe (CS Conpet Ploiești).
Kadet-korosztály: 1. Antonia Maria Orzan (Zernyesti Olimpic), 2. Iana Alesia Balteș (Marosvásárhelyi CSU Scott), 3. Otilia Jasmine Mircea (Marosvásárhelyi Mureșul).
Sok helyzetet elpuskázott a sepsiszentgyörgyi együttes saját közönsége előtt. A Besztercei Gloria egy ajándékba kapott góllal kiegyenlített, így pontokat hullajtott a háromszéki gárda.
Mozgalmasabb első felvonást követően a második már visszafogottabb játékot hozott. Megvolt az esélye az FK Csíkszeredának, hogy megszerezze harmadik diadalát az élvonalban, de a kapufáról kifele pattant a labda a tizenegyesnél a Petrolul Ploiești ellen.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!