A tapasztalt 27 éves, két méteres játékos Belgrádban született és erőcsatár poszton játszik. Az elmúlt idényt a macedón élvonalbeli Kozuvban töltötte, ahol 38 mérkőzésen (22 a bajnokságban és 16 a Balkán Ligában) átlagban 33 perc játéklehetőséget kapott.
Ez idő alatt meccsenként 15,8 ponttal, közel 10 lepattanóval és 2 befejező passzal segítette csapatát. A kétpontos dobásoknál 49 százalékos hatékonysággal rendelkezik, a tripláknál 32, míg a büntetőknél 77 százalékos az eredményessége.
Az előző macedón bajnokságban Mijovic a Kozuv KK Gevgelijával a negyedik helyen zárta az alapszakaszt, majd a felsőházban a hatodik lett, és nem jutott be a rájátszásba, a Balkán Ligában pedig a két csoportkörből való továbbjutás után a negyeddöntőig jutott.
Mijovics 2011-ben kezdte pályafutását a Radnicki Belgrádban, ahol egy szezont töltött, majd négy évet játszott a szlovén első ligás Rogaska Crystal együttesénél, tehát először játszik majd a román bajnokságban.
A szerb játékos a Maros KK harmadik idegenlégósa jelenleg a keretben, a szintén szerb beállós, Aleksander Mladenovics és a montenegrói játékirányító, Goran Martinic után. Mellettük egyelőre még a marosvásárhelyi beállósnak, Sánta Szabolcsnak van érvényes szerződése a következő szezonra.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!