A 423,5 kilométeres, négy szakaszos székelyföldi körversenyre kilenc ország 108 versenyzője nevezett be, és amint Mester Zoltán, a Székelyudvarhelyi VSK elnöke, az eseményt felvezető csíkszeredai sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén lesz székelyföldi versenyző is az indulók között: a rajtnál ott lesz a székelyudvarhelyi Szász Dávid.
A körversenynek továbbra is Csíkszereda a főtámogatója, a sajtótájékoztatót pedig csütörtökön délben a Csíkszeredai Városháza dísztermében tartották, amelyen részt vett Korodi Attila polgármester, Lukács László és Csíki András szervező, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Jakab Barna, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke és Mester Zoltán, a Székelyudvarhelyi VSK vezetője.
– fogalmazott Korodi Attila.
Borboly Csaba a sportesemény kapcsán a székelyföldi megyék és települések összefogását hangsúlyozta ki, majd viccesen megjegyezte: „Csíki úr, remélem olyan megyei utakon viszik át a körversenyt, ahol jő minőségű utak vannak, olyanok, ahol senki sem fog fejre állni”.
Romániában a Szebeni Körverseny a legerősebb kerékpáros viadal, annak 2.1-es a besorolása van, a Székelyföldi Körverseny egy fokkal gyengébb, 2.2-es besorolású.
A benevezési és egyéb szervezési tudnivalókat Lukács László főszervező ismertette. Mint elmondta: 9 ország (Románia, Magyarország, Ausztria, Bulgária, Lengyelország, Litvánia, Németország, Norvégia, Olaszország) 108 kerékpárosa nevezett be.
A négyszakaszos verseny első napján, augusztus 9-én Sepsiszentgyörgyön lesz a csapatbemutató, és innen indul a verseny a 4,5 km-es prológgal. Augusztus 10-én a Sepsiszentgyörgy – Kovászna – Kézdivásárhely – Tusnád – Csíkszereda szakaszt (115 km) teljesíti a karaván, augusztus 11-én a Csíkszereda – Gyergyószentmiklós – Parajd – Nyárádszereda – Marosvásárhely távon (158,6 km), augusztus 12-én pedig a Marosvásárhely – Szováta – Székelyudvarhely – Csíkszereda útvonalon (145,1 km) tekernek végig. Az utolsó etapon a kerékpárosok a Hargita utcán át érkeznek Csíkszeredába, majd a Rét és Nagymező utcán áthaladva feltekernek Csíksomlyóra, onnan a Szék és Nagyrét utcán áthaladva a Temesvári sugárúton érkeznek be a Szabadság térre, a célba.
Az idei székely kerékpáros körverseny élőben is követhető lesz az esemény honlapján (tourofszeklerland.ro).
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!