A romániai birkózás vezetője Ambrus Sándor, a Fások SK elnökének meghívására érkezett a városba, aki elmondta, hogy Răzvan Pîrcălabu nem először jár Székelyudvarhelyen, hiszen a birkózóterem felavatásakor már volt itt, míg Korondon a Lőrincz Márton Emlékverseny rendszeres meghívottja, részvevője.
„Természetesen eljutott hozzám a hír, hogy nemrég ünnepelték a székelyudvarhelyi birkózást, és mivel jelenleg Szovátán nyaralok, nem hagyhattam ki, hogy meglátogassam a képkiállítást. Ezeken a képeken viszontláttam a gyerekkoromat, korábbi társaimat, akik közül sokra a mai napig felnézek, példaképek számomra. Libabőrös lettem, amikor újraéltem a történelmet.
– mondta Pîrcălabu, akit Dortmundban nemrég megválasztották az Európai Birkózószövetség alelnökévé.
Kiváló kapcsolatot ápol a helyi birkózótársadalommal, így nagyon jó rálátása van a sportág székelyföldi helyzetére. „Tudunk róla, hogy az udvarhelyi városvezetés számára ez nem prioritás, pedig a sport nevel, egészséges életmóddal jár, fegyelemre tanít, az emberi értékeket fejleszti és nem utolsósorban a város hírét viszi az országba és világba.
– válaszolta kérdésünkre az FRL elnöke.
A következő felvetésünkre, hogy a szövetség tudna-e segíteni az udvarhelyi birkózás jelenlegi nehéz helyzetén, Pîrcălabu elmondta, hogy továbbra is ide képzelik el egy olimpiai birkózóközpont létrehozását. „Már két éve tervezzük, ám a világjárvány közbeszólt, és minden projektünk leállt. Jövőre, amikor remélhetőleg már visszaáll a normalitás, újra nekifoghatunk ennek a projektnek, hiszen itt nemcsak az alapanyag kiváló, hanem nagyszerű edzők is vannak.
– tette hozzá.
Az olimpiával kapcsolatban a szövetség elnöke kiemelte, hogy öt sportoló képviseli Romániát Tokióban – Alina Vuc (50 kg-os súlycsoport), Andreea Beatrice Ana (53 kg), Incze Kriszta Tünde (62 kg), Albert Saritov (szabadfogás, 97 kg), Alin Alexuc-Ciurariu (kötöttfogás, 130 kg) –, és szerinte mindannyian éremesélyesek.
Ritkán hallott keménységgel kritizálta a román válogatott játékosait Bölöni László, aki szerint a keret teljesítménye messze elmarad attól, ami ebben a selejtezősorozatban reálisan tőlük elvárható lenne.
Megismertük a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 14. fordulós menetrendjét, és az is kiderült, mely találkozókat közvetítik élőben. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA mérkőzése ismét képernyőre kerül.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!