„Az igazság az, hogy 18 éve modellezek, ez pedig mind a felkészülés része volt. Nagyon hosszú út vezetett idáig, de beért a munka gyümölcse. Az utóbbi években a koronavírus nagyon megnehezítette a dolgunkat, talán az volt a leghátráltatóbb tényező. Az igazi felkészülést azok a versenyek jelentik, amelyek egy-egy kontinenstorna előtt vannak. A koronavírus miatt pedig ezek nem kerültek megrendezésre, így nehéz volt felmérni azt is, hogy mik lehetnek a reális esélyeink” – emlékezett vissza Kiss Tamara.
A fiatal keresztúri ezt követően azt is elmondta, hogy mindenképp dobogón szeretett volna végezni, viszont ez volt az eddigi legnehezebb kihívása.
Tamara elárulta azt is, hogy a 2023-as világbajnokságra már lezajlottak a selejtezők, a helye pedig már garantált a világeseményen.
„Igazából már csak az arany hiányzik. Van már világbajnokságon szerzett harmadik helyem, most összejött az Eb-n az ezüst, ezúttal az aranyat kell megcélozni. Most a felkészülés a legfontosabb, azon van a hangsúly, aztán majd meglátjuk mi lesz jövőben Párizsban” – mutatott rá Kiss Tamara.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!