A körzeti selejtezők után a megyei döntő tornára eljutott hat csapatot két hármas csoportba sorolták, majd innen továbbjutva, az első és második helyezettek játszhattak az elődöntőben. Az A csoportban a Szárhegyi Bástya, a Korondi Ifjúság és az FK Székelyudvarhely U19–es csapata, míg a B jelű hármasban a Székelykeresztúri Egyesülés, az Inter Gyergyó U19 és az IPSE Székelyudvarhely mérte össze tudását.
Keresztúr két szoros, egygólos különbséggel nyert meccs után lett csoportelső, a trióból még a gyergyói fiatalok jutottak tovább. A másik hármasban nagyobbak voltak az izgalmak, körbeverés alakult ki, amelyek a vesztese a korondi csapat lett, egyetlen góllal maradt le az elődöntőről.
Az elődöntők színvonala és izgalmai méltóak voltak egy megyei döntőhöz. A két U19-es csapat közül az udvarhelyiek mentek tovább, nagy csatában legyőzve a gyergyóiakat, míg a házigazda szárhegyiek döntős álmai a 38. percben foszlottak szét, ekkor lőtte a meccs egyetlen találatát a keresztúri együttes.
Az 5–6. helyért vívott mérkőzésen az IPSE nyert a kevésbé motivált korondiakkal szemben, majd a fordulatos gyergyószéki rangadó végén az Inter U19 diadalmaskodott.
A döntőben a Székelykeresztúri Egyesülés rutinosan oldotta meg a feladatot, nem sok esélyt adva az FK fiataljainak, és ezzel ismét az ő kezükbe került a trófea.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!