Az Angyalföldi Láng Sportcsarnokban rendezték meg április 6-7-én a magyar női és férfi Erőemelő Bajnokságot, amelyen a +120 kg-os súlycsoportban a csíkszeredai Nagy Hunor végzett az első helyen. A székelyföldi nehézatléta a guggolásban elért 325 kg-os eredményével magyar csúcsot állított fel, fekvenyomásban 200 kg-ot, felhúzásban pedig 290 kg-ot írtak a neve mellé. Összesítésben 815 kilogrammos teljesítménnyel nyerte el kategóriája magyar bajnoki címét.
Nagy Hunor elmondta, hogy 2015-ben visszavonult a testépítésből, aztán a 2000-es évek elején elkezdett erőemelő edzéseket végezni. „ Elkapott egy másik súlyzós sportban a "gépszíj", és elkezdtem erőemelésben versenyezni. Az erőemelés a súlyemeléshez hasonló, de sajnos nem olimpiai sportág. Három versenyszámban kell teljesíteni: guggolás, fekvenyomás és felhúzás, majd a legjobb érvényesen teljesített gyakorlatok eredményét összeadják, és az nyer akinek a legnagyobb az összesítettje. Ez volt a negyedik éve, hogy minden évben elindultam egy erőemelő versenyen. Tavaly már sikerült a magyar bajnokságon a dobogó második fokára felküzdeni magam.
– nyilatkozata Nagy Hunor.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
A székelyföldiek már előzetesen elérték, hogy jövőben a legjobbak között szerepeljenek a labdarúgó Szuperligában. Megvan a második együttes kiléte is, aki a legjobbak között kezdheti az új idényt.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!