Két arany- és egy bronzéremmel tértek haza a németországi Sindelfingenből a Csíkszeredai ISK sportolói. Szőcs László, a csíkiak edzője elmondta, hogy nem a terveiknek megfelelően indult Nyugat-Európa egyik legszínvonalasabb utánpótlásversenye.
„Sajnos a repülőtéren egy nagyon kellemetlen élménnyel kezdődött az utunk, mivel az éremszerzésre egyik legesélyesebb versenyzőnk, Erőss Dániel személyi igazolványának lejárt az érvényessége, ezért nem engedték fel a gépre. Ezt nagyon rosszul élte meg az egész csapat” – mesélte.
Hozzátette, a hétvégi megmérettetés nagyon fontos volt, és a kezdeti kellemetlenségek ellenére végül a várakozásaiknak megfelelően alakult a szereplésük.
„Három éremre számítottunk, ami össze is jött. Fontos megjegyezni, hogy olyan nyugati és keleti dzsúdóiskolák képviselték magukat ezen a versenyen, amelyek nagyon kifinomult, magas szinten művelik ezt a sportot, és akiktől rengeteget lehet tanulni” – emelte ki.
A 25 ország több mint kétezer sportolóját felvonultató versenyen a székelyföldi fiatalok kiemelkedően szerepeltek. A Csíkszeredai ISK színeiben aranyérmes lett Kedves Zsófia és Barabás Ádám, ezüstérmet szerzett Tamás Zsolt. Bíró Luca az ötödik, Márton Benigna pedig a hetedik helyen zárt.
Glaspalast cselgáncsbajnokság, Sindelfingen, a csíkiak eredményei:
U13:
Barabás Ádám (+50 kg), 1. hely;
Tamás Zsolt (46 kg), 2. hely;
Márton Benigna (+52 kg), 7. hely.
U11:
Kedves Zsófia (36 kg),1. hely;
Bíró Luca (33 kg), 5. hely.
Edző: Szőcs László.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!