Hirdetés

Székelyföldi elnök követné Novák Edét a kerékpározóknál

Harcba száll a szakszövetség elnöki tisztségéért
Fotó: Veres Nándor

2021. február 26., 18:01

Novák Károly Eduárdot múlt év végén kinevezték sportminiszternek, a csíkszeredai sportember le kellett mondjon a Román Kerékpáros-szövetség (FRC) elnöki tisztségéről. Március 13-ára írták ki az új választásokat, az elnöki tisztségre hárman pályáznak, az egyik jelölt a székelyföldi Sebestyén Szabolcs.

2021. február 26., 18:01

A zetelaki születésű 29 éves Sebestyén Szabolcs 2009-ben kezdett versenyszerűen kerékpározni, tehetségének és kitartó munkájának köszönhetően román bajnok lett az országúti számokban, részt vett Európa- és világbajnokságokon, közben egyetemet végzett, 2016-től pedig menedzsere a csíkszeredai kerékpáros csapatnak, a Team Nováknak, később pedig a Novák Cycling Academy-nak, amelynek egyben egyik edzője is. 

Hirdetés

Sebestyén több projektet levezetett a fiatal kerékpárosoknak. Elmondta, hogy a versenyzőként, majd versenyszervezőként és menedzserként érkező visszajelzések késztették arra, hogy harcba szálljon az elnöki pozícióért. Választási programjának fő vezérfonala, mottója a profi kerékpárosport-program folytatása, amellyel előrelépést hozhatnának a sportágnak.

Folytatni szeretnénk a Novák Károly Eduárd által elkezdett munkát, azon az úton szeretnénk tovább menni, új ötletekkel gazdagítva”

– mondta el Sebestyén Szabolcs pénteken délután Csíkszeredában.

A csíksomlyói Jakab Antal Tanulmány Házban tartott sajtótájékoztatón Sebestyén bemutatta csapatát, amelyben az alelnöki tisztségre a temesvári Ovidiu Dănciuț és a brassói Viorel Grosu, az elnökségi posztokra pedig Mihai Popa, Daniel Sârdan és Kinda Géza pályáznak.

Balról jobbra: Ovidiu Dănciuț, Sebestyén Szabolcs és Corina Grosu •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Balról jobbra: Ovidiu Dănciuț, Sebestyén Szabolcs és Corina Grosu
Fotó: Veres Nándor

A csíkszeredai sajtótájékoztatón jelen lévő temesvári Ovidiu Dănciuț elmondta, hogy klubjának 107 kerékpározó tagja van, és a vezetőség új tagjaként többek között a válogatottaknál alkalmazható pontozásos rendszert szeretné bevezetni. Viorel Grosu vezetőedzőként jelenleg Törökországban van a romániai válogatottakkal, őt felesége, Corina Grosu képviselte, akitől megtudtuk, hogy férje a válogatottak mellett a Zernyesti Torpedonál tevékenykedik, fiúk, Eduard Grosu pedig a jelenleg legjobban jegyzett romániai kerékpározó, tíz éve nyugat-európai kluboknak versenyez.

Újságírói kérdésekre válaszolva Sebestyén Szabolcs elmondta, hogy a romániai kerékpárosportban szeretnék megtartani az eddigi támogatókat, nagyobb hangsúlyt fektetve a gyermekekre.  Kapcsolatot szeretnének kialakítani az iskolákkal, annak érdekében, hogy minél több gyermek kezdjen el rendszeresen kerékpározni. A programban hangsúlyt kap a válogatottak felkészítése, az edzők továbbképzése, az edzőtáborok megszervezése.

Elhangzott, hogy a tervek szerint a közeljövőben három velodrom épülne Romániában, ezek közül az egyik Székelyföldön létesülne – magyarországi támogatással.

A székelyföldi jelölt fontosnak tartotta, hogy jó kapcsolat alakuljon ki az elnökség és a klubok között, ugyanakkor azt, hogy a szövetség tevékenysége mindenki számára átlátható legyen.

A Román Kerékpáros-szövetségnél március 13-án tartják a választásokat, helyszín Nagyszeben. Jelen állás szerint hárman indulnak az elnöki posztért: Sebestyén mellett Alex Ciocan és Traian Goga, aki a jelenlegi főtitkár. Összesen 74-en rendelkeznek szavazati joggal, az elnöki poszt elnyeréséhez az első körben fele plusz egy voksra lesz szükség.

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Ez is érdekelheti

A székely derbi napja – szombaton a tévében

Fociból nem lesz hiány szombaton, a kínálatból természetesen kiemelkedik az FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapás a Szuperligában. Elkezdődik a spanyol bajnokság, folytatódik az atlétikai és a vizes Európa-bajnokság, van, miből válogatni.

A kíváló edzőre emlékeznek, gyerekek és szülők adogatnak egymás ellen

A hétvégén az asztaliteniszé a főszerep a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. Negyedik alkalommal rendezik meg a Nagy Ferenc Emlékversenyt, amelyre idén már több mint 250-en neveztek, ez új részvételi rekord.

Újabb játéknap a Szuperligában, folytatódik az úszó- és atlétika-Eb – a pénteki sportműsor

Az ötödik fordulóból két mérkőzést rendeznek a labdarúgó Szuperligában. Színes a mai felhozatal, a focimeccsek mellett tenisz, sznúker, golf, kerékpár, úszás és atlétika.

Európai kupaeste, pályán a magyar és román csapatok – csütörtökön a tévében

A Ferencváros a Górnik Zabrze vendége lesz, az Universitatea Craiova pedig a Kuopiót fogadja a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében. A Konferencialigában a tisztes helytállásért lép pályára a Kolozsvári CFR, az ETO pedig a Riga ellen fordítana.

Európai Szuperkupa, úszó- és atlétika-Eb – a szerdai sportműsor

A Paris Saint-Germain és az Aston Villa csap össze a labdarúgó európai Szuperkupáért. Folytatódik a vizes Európa-bajnokság és az atlétika kontinenstorna. A Loki háromgólos hátrányból várja a KL-visszavágót.

Bravúr: a kalapácsvető Halász Bence Európa-bajnok lett

Halász Bence 84,25 méteres magyar országos csúccsal aranyérmet nyert férfi kalapácsvetésben kedden a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon. A magyar klasszis az ötödik sorozatban dobta minden idők legjobb magyar eredményét, és közel három méterrel előzte meg a második helyezettet.

Úszó- és atlétika-Eb, focimentes nap – kedden a tévében

Európa-bajnokságok várnak a sportok szerelmeseire, Angliában rendezik az atlétika-, míg Franciaországban a medencés számok kontinenstornáját, mindenhol vannak magyar és román érdekeltségek.

Izlandi siker és székelyudvarhelyi a dobogón az első nemzetközi diszkgolf-versenyen

Első alkalommal rendeztek nemzetközi diszkgolfversenyt Székelyföldön, a székelyudvarhelyi Hillside Transylvania pályán. A Transylvania Open 2026-on tíz ország harminc versenyzője állt rajthoz.

A Sepsi OSK az FCSB-t fogadja, úszó- és atlétika-Eb – a hétfői sportműsor

A labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójának zárómeccse a Sepsi OSK–FCSB összecsapás. Mind az úszók, mind az atléták Eb-címekért harcolnak.

Hargita megyei lovasok a romániai díjugratás élmezőnyében

Snagovon rendezték meg a junior, amatőr- és korosztályos országos díjugrató-bajnokság döntőjét, ahol a Hargita megyei klubok versenyzői több kategóriában is figyelemre méltó eredményeket értek el.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!