Budapesten, az Angyalföldi Sportközpontban rendezték meg március 29-én a Magyar Fekvenyomó Bajnokságot, a Magyar Erőemelő Szövetség szervezésében. A versenyen több mint kétszáz fekvenyomó állt rajthoz, hogy megküzdjön a magyar bajnoki címekért.
A 120 kilogrammos súlycsoportban szoros küzdelem alakult ki. A bajnoki címet a csíkszeredai Nagy Hunor szerezte meg, aki
három érvényes gyakorlatot mutatott be: 180 kg, 192,5 kg, majd 202,5 kg sikeres kísérletekkel biztosította be a győzelmet.
A székelyföldi sportoló teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert rendkívül rövid felkészülési időszak után tudta megnyerni az országos bajnokságot. Eredménye jól mutatja: Székelyföldön az erősportokban is kiemelkedő tehetségek bontakoznak ki, szép eredményeket érnek el.
– nyilatkozta Nagy Hunor a Székely Sport érdeklődésére.
A dobogó második fokán Papp László Barnabás végzett 180 kilogrammos teljesítménnyel, míg a harmadik helyen Kovács Csaba 172,5 kilogrammal zárt.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!