Hirdetés

Székelyek az örmények ellen

Fotó: Zátyi Tibor

2018. június 05., 14:49

Az egyenes kiesési szakasszal folytatódik a CONIFA labdarúgó-világbajnokság. A negyeddöntőben Székelyföld együttese Nyugat-Örményországgal csap össze, egy korábbi mérkőzés miatt később kezdik a Hayes Lane stadionban.

2018. június 05., 14:49

Köszönjük a figyelmüket, élő szöveges közvetítésünk véget ért.

Szerdán pihennek a fiúk, és készülnek a csütörtökön este, romániai idő szerint tíz órakor kezdődő Kárpátalja elleni mérkőzésre (Colston Avenue Football Stadium, a Carshalton Athletic FC otthonában). A Padánia–Észak-Ciprus találkozó 19 órakor kezdődik. 

A fiúk a szurkolókkal együtt ünnepelnek. Szól a székely himnusz. Három magyar drukker elkezdi az izlandi szurkolást, túloldalról válaszolnak. Zeng a stadion a tapstól.

90+4. perc: Vége a mérkőzésnek! Székelyföld 4–0-ra veri Nyugat-Örményországot, és indul az utazás – ahogy éneklik a szurkolók – az elődöntőbe! A meccs végén barátságos pacsikat váltanak a játékosok, már közel sincs az a tűz, ami jellemezte az első félidőt.

89. perc: Benkő-Bíró ugrik keményen fel, sárga lap. Hovszepjan lép ida keményen Nagynak, villan itt is a sárga. És ott az újabb figyelmeztetés, Csiszerre csúsznak rá csúnyán. 4–0

87. perc: Újabb székely helyzet, megy a labda körbe az örmény tizenhatosban, végül Kis elé kerül, de mellé! A magyar szurkolók ugrálnak, és zengik az "Aki ugrál, büszke székelyt!" 4–0

86. perc: A magyar szurkolók jól érzik magukat, minden székely passznál oléznak. És ott a negyedik! Egy örmény hazapassz nagyon rossz Kaszparovnak, a labda a bal kapufán csattan, de érkezik Bajkó, és 23 centiről a kapuba lő! 4–0! ELDŐLT!

84. perc: Újabb csere, Bajkó váltja Szőcsöt, és rögtön helyzetbe is kerül, ám emelése nem elég pontos, kirúgás lesz belőle. 3–0

82. perc: Csere, Fülöp Loránd helyett Rózsa Árpád jön be a pályára. A fiúk nyugodtan, magabiztosan játszanak, az örményekben is lassan kialszik a tűz. 3–0

Kárpátalja 3–1-re nyer, így bejutott az elődöntőbe.

77. perc: Újabb örmény helyzet, Nagy két ütemben szedi össze a labdát. 3–0

75. perc: Györgyit rúgják fel akarattal és csúnyán a középpályán, a játékvezető csak figyelmezteti az örményt. 3–0

Közben Kárpátalja büntetőből növelte előnyét, így több mint valószínű, hogy bejutott az elődöntőbe, ahol a Székelyföld–Nyugat-Örményország párharc győztese lesz az ellenfele.

72. perc: Nagy Barna! Szépíthetett volna Örményország, ám az FK kapusa hatalmas bravúrral védte a nagyon közeli lövést! 3–0

Az örmény szimpatizánsok elhallgatnak, a magyar és székely szimpatizánsok annál hangosabbak. A negyedik negyeddöntőben Kárpátalja 2–1-re vezet Kaszkádia ellen a 85. percben.

66. perc: GÓL! Györgyi szed össze egy labdát a saját térfelén, indítja Szőcsöt aki mesterien tálal az érkező Fülöp elé, aki könyörtelenül lő a hálóba. 3–0!

64. perc: Csere, Kis Szabolcs a pályán, Magyari Szilárd helyén. 2–0

62. perc: Gól!!!! Csürös. Szögletet követően senkitől sem zavartatva fejel nyolc méterről a felső sarokba. 2–0!!!

59. perc: Áll a játék, egy örmény a földön, nagy fájdalmak közepette, kint ápolják, le is cserélik. Székely szabadrúgás, szinte a jobb szögletpontról. Szőcs végzi el, jól adja középre, de időben tisztáznak az örmények. 1–0

56. perc: Militoszjan sárga lapot kap, letaposta Csiszert. 1–0

54. perc: Sokszor kerül a székely tizenhatosba a labda, Nagy uralja a légteret, és rendre begyűjti. Az örmények játékán nem érződik, hogy emberhátrányban játszanak. 1–0

49. perc: Jobban kezdenek az örmények, nagy nyomás alatt a csapat. Magyari kap labdát a bal szélen, a tizenhatos sarkáről lő, a kapus fogja. 1–0

Csere, a szünetben bejött Benkő-Bíró Norbert Kilyén Szabolcs helyébe. Mint kiderült, az örmény pályaedző megütött egy szurkolót a székelyeknek drukkolók közül, ezért küldte el a brit játékvezető.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés. 1–0

45+5. perc: Magyari lő gólt tizenhatról, a játékvezető viszont les miatt érvényteleníti, véleményes helyzet. Vége az első félidőnek. Székelyföld Tankó találatával 1–0-ra vezet a CONIFA-világbajnokság negyeddöntőjében Nyugat-Örményország ellen.

45+3. perc: Amikor a székelyeknél van a labda, nyugodtan járatják körbe. Az újabb helyzet még várat magára. 1–0

45+1. perc: Székely szabálytalanság a félpályán, az örmény törleszteni akar, lökdösődés alakul ki, áll a játék. 1–0

43. perc: Az örmények továbbra is agresszíven játszanak, provokálják a székelyeket. 1–0

40. perc: Az egyik örmény sárga lapot kap raklámálásért. Örmény szabadrúgás, Fabrice Guzel fölé fejeli a labdát. 1–0

37. perc: Vahagn Militoszjan, az FC Nitra a legveszélyesebb örmény, az előbb távolról próbálkozott, a labda jócskán fölément, most pedig ziccerben alig lehetett elválasztani a labdától. 1–0

35. perc: Györgyi ívelése befelé, Magyari elől az utolsó pillanatban mentenek. Szöglet, visszakerül félpályára a labda, de így lesz jó Tankónak, és GÓÓÓL! A fiatal háromszéki srác megszerzi a vezetést Székelyföldnek! 1–0

31. perc: Próbálkoznak az örmények is, ám a tizenhatos környékén pontatlanok. 0–0

29. perc: Fülöp újabb nagy helyzete, védi a kapus. A kipattanót Györgyi szúrja rá, mellé! 0–0

28. perc: Végre ismét útjára indul a labda. 0–0

27. perc: Továbbra is áll a játék, az örmény kispadtól valaki ment vehemensen a székely felé, a játékvezető állítja meg, és küldi vissza. Azaz nem, hanem elküldi a kispadtól. Zúg a magyar tábor, túlról pedig pár örmény válaszol. 0–0

25. perc: Kilyén szabálytalankodik, sárga lap. Az örmény a földön, ismét áll a játék. 0–0

24. perc: Amióta emberhátrányban van Nyugat-Örményország, nagyon tördeli a játékot, minden bedobásnál, kirúgásnál hosszú másodpercek telnek el tétlenül. 0–0

21. perc: Györgyi erős lövése, fejbe találja az egyik örményt, ápolásra szorul, áll a játék. 0–0

18. perc: Székelyföld tartja a labdát, kivárásos taktikával játszik, az örmények támadójuk kivételével mind saját térfelükön vannak. 0–0

13. perc: Az örmények rögtön agresszívebbek lettek, már húzzák az időt, rúgják el a labdát. A lelátóról zúg a "Ria! Ria! Hungária!" 0–0

10. perc: Piros lap! Fülöp ismét ziccerben, de utolsó emberként lerántják, a játékvezető kiállítja a védőt. Szabadrúgás 19 méterről, kissé jobbról. Györgyi áll a labda mögé, a sorfalba rúgja. 0–0

8. perc: Óriási helyzet, Fülöp ugrik ki a védők közül, középen vezetheti rá a labdát, ám lövését nagy vetődéssel védi a kapus, a játékszerre Magyari csap le, felborítják, a játékvezető sípja néma marad. 0–0

6. perc: Hibázik az örmény védelem, Szőcs Györgyi elé fejeli a labdát, aki kapásból zúdít kapura, a labda kevéssel kerüli el a kaput. 0–0

Nagyjából kétszázan kíváncsiak a mérkőzésre. Ez Fülöp Loránd első mérkőzése kezdőként a székely válogatottban.

3. perc: Szabadrúgáshoz jut Székelyföld, ellentámadásba tudna indulni, ám az örmények megállítják Szőcsöt. 0–0
1. perc: 
Szőcs végezte el a kezdőrúgást. 0–0

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

20.09 Kivonultak a csapatok a pályára, jönnek a himnuszok.

20.08 Közel harminc szimpatizánsa van Székelyföldnek. Megy a "Mindent bele!" és a "Székelyföld!"

20.06 Talán mégis hamarabb kezdődik a mérkőzés? A csapatok pár perce bevonultak az öltözőbe.

19.54 Folyik a bemelegítés, mindkét csapat kint a pályán.

19.23 Megvan a székelyek kezdőcsapata: Nagy B. - Kilyén, Csizmadia, Tankó, Csiszer - Mitra, Csürös - Fülöp L. - Györgyi, Szőcs László, Magyari.

19.04 Lejárt két negyeddöntő: Padánia-Pandzsáb 2-0, Barawa-Észak-Ciprus 0-8, így az egyik elődöntőben megismétlődik a tavalyi Eb döntője. Akkor Padánia büntetőkkel győzött.

19.01 Minimum fél óra csúszás lesz a barátságos mérkőzés miatt.

18:43 Visszalépett az Ellan Vannin, így Tibet 3-0-ra nyert zöld asztalnál a 9-16. helyekért kiírt mérkőzésen. Hogy ne maradjanak játék nélkül, egy helybeli törökökből álló csapatokkal meccselnek. A székely és örmény játékosok várják a mérkőzés végét, hogy tudjanak bevonulni az öltözőkbe.

18: 30 Megérkezett a pályára a székely válogatott, ahol még zajlik a korábbi időpontban elkezdődött mérkőzés.

17.34 Elindult a csapat a meccs helyszínére, ami nagyjából fel órára van a szállástól, azonban óriási forgalmi dugóba került az őket szállító autóbusz.

16.25 Egy óra múlva indul a meccs helyszínére Székelyföld, a játékosok pihennek.

A negyeddöntő párosításai: 17 órakor Barawa–Észak-Ciprus, Padánia–Pandzsáb. 20 órakor Kárpátalja–Kaszkádia, Székelyföld–Nyugat-Örményország.

15.05 Folyamatban az ellenfél bemutatása, videós elemzéssel készülnek a fiúk a mérkőzésre.

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

14.48 Edzői döntés miatt pár játékos ma nem fog pályára lépni. „A sűrű program és a regenerálódási lehetőségek hiánya miatt mára pár játékosunk pihenőt kap, Hodgyai László, Fülöp István és Csíki Dénes kihagyja a találkozót. Így én is beöltözök, és ha szükség van, a második félidőben pályára fogok lépni” – mondta Ilyés Róbert, a válogatott edző-játékosa.

Szőcs Loránd az előző két mérkőzésén is sárga lapot kapott, emiatt egymeccses eltilátsa miatt nem játszhat a negyeddöntőben.

Az örmény keretet tapasztalt labdarúgók alkotják, többen a hazai első osztályban szerepelnek. A csapat támadói a szlovák bajnokságban pallérozódnak, Vahagn Militoszjan az élvonalbeli FC Nitra, míg David Hovsepyan a másodosztályos KFC Komarno játékosa. Van játékosuk a svájci harmad- és a német hatodosztályból is. A 37 éves Gevorg Kasparov korábban 29-szer védett az örmény válogatottban, pályafutását főleg Örményországban töltötte, négyszeres bajnok.

Hirdetés

Artur Yedigaryan is megfordult a válogatottban, a 30 éves labdarúgó 42-szer öltötte magára a címeres mezt, játszott Ukrajnában, Oroszországban és Fehéroroszországban is. Hiraç Yagan jobbhátvéd a Standard Liége csapatában nevelkedett, főleg Svájcban töltötte pályafutását, a 20 éves Gevorg Najarjan pedig végigjárta a kazah utánpótlás-válogatottakat.

Nyugat-Örményország a két évvel ezelőtti világbajnokságon is szerepelt, ahol a hatodik helyen végzett. Az idei vébé csoportkörében nem kapott gólt az együttes. A Japánban élő koreaiak csapatával gól nélküli döntetlent játszott, a csoportrangadón 1–0-ra megverte Pandzsáb együttesét, míg utolsó meccsén 4–0-ra győzte le Kabília együttesét.

A Hayes Lane stadion a Bromley FC otthona, továbbá itt játszik még a Cray Wanderers és a Crystal Palace Ladies is. A stadion ötezer férőhelyes, ebből 1300 ülőhely. A Bromley FC amúgy az angol ötödosztályban szerepel.

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

Történelmi esemény is történt a világbajnokságon, mivel a Tuvalu–Padánia mérkőzésen a játékvezető kétszer is felmutatta a zöld lapot. Ez a játékosfigyelmeztetés azt jelenti, hogy az a labdarúgó, amelynek felmutatják a zöld lapot, el kell hagyja a játékteret, ám csapata nem kerül emberhátrányba, helyette más focistát küldhet a pályára.

A zöld lapot kapott játékos a mérkőzésen többet nem játszhat, ám a következő találkozóról nem tiltják el (hasonló szabály, mint a kézilabdában a három kétperces kiállítást követő piros lap).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!