A világszínvonalú X-Bionic Sphere létesítményében a székelyudvarhelyi Szabó Leila Krisztina megnyerte az Amateur Tour kategória döntőjét. Leila felkészítője az erdélyi származású, nemzetközileg is elismert díjugrató, Zárug Gyula volt.
A verseny öt napig tartott, három különböző pályán, homokos felületeken zajlottak a futamok. Leila az első napon 1,10 méteres magasságon hibátlanul teljesítve a 28 indulóból a harmadik helyen végzett. A második napon szintén hibátlanul versenyzett és a 27 fős mezőnyben ötödikként zárt. A harmadik napon 1,15 méteren kellett bizonyítania, ismét hibátlanul teljesített és a harmadik legjobb idővel jutott a döntőbe.
A fináléban, az úgynevezett „összevetésben”, ahol minden századmásodperc számít, Leila és lova, Diatron magabiztos győzelmet arattak.
Ezzel nemcsak kupát és pénzjutalmat vihettek haza, hanem a versenysorozat bajnokának járó díszes lótakarót is.
Első alkalommal nyert döntőt egy ilyen rangos rendezvényen székelyföldi gyerek. „Ez a kategóriájában a legnagyobb eredmény, amit az adott versenyen el lehet érni, és óriási büszkeséggel tölt el, hogy a lányom már az első nemzetközi versenyén eljutott idáig” – mondta Szabó András, a versenyző édesapja.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!