Az idei ACO-sakkvilágbajnokságot a görögországi Rodosz szigeten rendezték július 17-26. között. A Sheraton Rhodes szállóban 14 ország 81 résztvevője kilenc fordulón át küzdött az érmekért.
Az Élő-pontja alapján a csíkszeredai Caissa Sakk Klub versenyzője és elnöke, Biró Sándor nemzetközi mester a B csoportban játszhatott volna, de a rendezők az előző évekhez hasonlóan ezúttal is a főcsoportba rangsorolták.
Épp a 64. születésnapján Biró győzelemmel kezdte a tornát, a későbbi világbajnokot győzte le.
A verseny közepén azonban két nyerőesélyes állást is elveszített időzavarban és az éremszerzéshez nagy bravúrra volt szüksége.
A ditrói születésű Biró Sándor két fontos győzelemmel fejezte be a versenyt és ACO világbajnoki ezüstérmes lett.
A főcsoport idei aranyérmese a német Wolfram Heinig lett 5,5 ponttal az 5 pontos Biró Sándor és a 4,5 pontos svájci Markus Rufener előtt. A körmérkőzéses torna érdekessége, hogy az élen állók körbeverték egymást.
Bíró elmondta, hogy sikeres volt a csíkszeredai önkormányzathoz benyújtott pályázata, így utazhatott el a vébére.
Birónak két tanítványa is érmet nyert: a német Marianne Krause aranyérmet szerzett az E csoportban, a 61 éves bajor sakkozónő Guiness-rekordnak számító sikert könyvelhetett el, hiszen a férfiak mezőnyében 36 napon belül a második világbajnoki címét szerezte!
Az ACO (Amateur Chess Organization) szervezetet tíz évvel ezelőtt a német Lothar Hirneise hozta létre.
A havonta megjelenő Rochade Europe kiadója felismerte azt a tényt, hogy a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) világbajnoki rendszere mellett esélyt kellene adni a félprofi sakkozóknak is a cím megszerzésére, hiszen jelenleg Magnus Carlsentől nehéz elhódítani a világbajnoki koronát.
Két fia, Tobias és Jens segítségével megalapította az ACO-t, melynek munkáját Falco Bindrich nagymester is segíti.
A német rendezők a 2400 Élő-pont alatti félprofi sakkozókat 200 pontonként csökkenve 7 értékcsoportba rangsorolják. 2012-ben Dubaiban kezdődött az első ACO-világbajnokság, azóta a létszám egyre csak nőtt, 2017-ben már 30 ország 315 képviselője játszott a görögországi Kosz szigeten, ahol Biró Sándor első világbajnoki címét szerezte a B csoport megnyerésével.
A siker hatására a rendezők a veteránoknak is kiírtak világbajnokságot, a 2018-as első ACO szenior vébét Kréta-szigetén Biró Sándor nyerte, akkor a Ditrói Közbirtokosság támogatásának köszönhetően utazhatott volt el a vébére.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!