A birkózóklub elnöke, Ambrus Sándor kiemelte, a felnőtt együttes bronzérmet szerzett az országos csapatbajnokságban, a különböző korosztályokban hat birkózó állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg a Marosvásárhelyi Iskolás Sportklubbal közösen alkotott csapat aranyérmes lett a kadétok között. Hozzátette, jelenleg
generációváltás van a sportolóknál, így a hangsúly áttevődött az utánpótlás-nevelésre.
A hét elején Bukarestben elkezdődött az U23-as korosztályú birkózó-világbajnokság, a szabadfogásúak mezőnyében ott van a Fások SK sportolója, Gergen Zoltán is, aki a 92 kg-os súlycsoportban indul.
„Nem volt a sors kegyeltje, az elmúlt években hiába teljesített jól és volt az országos élmezőnyben, most először szerepelhet világversenyen. Kiérdemelte ezt a lehetőséget, nagyon erős mezőnyben fog birkózni” – mondta Bodrogi Csaba edző, majd bejelentette, hogy a jövőben kizárólag gyerekneveléssel foglalkozik majd.
A klub következő versenyeit László Szabolcs alelnök ismertette. „A székely megyékben kevés a felnőtt és junior korú birkózó, továbbá nagy az elvándorlás.
A tervek szerint Hargita, Maros és Kovászna megye csapatai számára tíz súlykategóriában zajlana a verseny, ami idővel akár 4–6 fordulóssá is válhat” – mondta.
László Szabolcs szerint a Székely Ligában még jobban fejlődnének a fiatalok, és két-három éven belül ismét az országos élmezőnybe kerülnének.
December 4–5-én a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban rendezik meg az ifjúsági 1-es korosztály csapatbajnokságát, több mint kétszáz birkózó részvételével. Továbbá idén sem marad el a legkisebbeknek kiírt Verestóy Tibor-emlékverseny, ennek időpontját a későbbiekben közlik.
A sajtótájékoztatón jelen volt a Székelyudvarhelyi Városi Sportklub képviselője, Mester Zoltán is, aki elmondta, a klubon belül olyan keretet akarnak teremteni a különböző sportágaknak, hogy az mindenki számára vonzó legyen.
Az utóbbi időben folyamatos egyeztetések zajlanak arról, hogy miként tudnák a birkózást is beépíteni a VSK rendszerébe.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!