Népes csapattal képviseltette magát a Csíkszeredai ISK, Csizmás Judit tanár-edző csoportjából – a szülők és más szponzorok anyagi támogatásának köszönhetően – a hatodik fordulóban is többen rajthoz tudtak állni.
A négy korosztályban 132 síző állt rajthoz a szebeni versenyeken, 61 lány és 71 fiú.
A csíki sportiskolások hétvégi helyezései, illetve a hat forduló utáni helyezésük az összetett rangsorban.
2016-os korosztály: Balázs Anna – 1. hely, összesítésben szintén 1. hely.
2014–2015-ös korosztály: Balázs Mátyás – 2. hely, összesítésben Balázs Mátyás – 2. hely, Incze Gergő – 6. hely, illetve Antal Hanga – 7. hely.
2012–2013-as korosztály: Tóth Boglárka – 1. hely, Tankó Hanna – 2. hely,összesítésben Tóth Boglárka – 1. hely, Tankó Hanna – 2. hely.
2011-es korosztály: Incze Eszter – 3. hely, összesítésben Incze Eszter – 5. hely
Remekül teljesített Szabó Zsolt (2011-es korosztály) a Székelyudvarhelyi Nagy Norbert Ski csapatából, aki az ötödik és a hatodik versenyen első, illetve második helyet szerzett, hat verseny után pedig az összetettben az előkelő 3. helyen végzett.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!