A csíkszentdomokosi dzsúdósok remek szerepléssel zárták az Európai Cselgáncs Szövetség hivatalos U13 és U15-ös korosztályú versenyét, amelyen minden várakozást felülmúlva két érmet szereztek Romániának.
Az U13-as fiúk mezőnyében Erőss Dániel négy győztes mérkőzés után jutott döntőbe, ahol minimális különbséggel maradt alul, így ezüstöt akasztottak a nyakába. Klubtársa, Barabás Ádám a vigaszágon menetelt végig, és látványos ipponnal biztosította be a bronzérmet.
„Ilyen erős versenyt még nem éltem meg” – vallotta be a 12 éves tehetség a negyedik csata után, amikor már sejteni lehetett, hogy a dobogó legfelső fokáért is harcban lesz.
A két ifjú dzsúdóst Szőcs László edző kísérte el az azeri fővárosba, aki nem titkolta büszkeségét: „Őszintén két éremben reménykedtem, de ilyen erős mezőnyre senki sem készülhet fel.
– hangsúlyozta.
Szőcs kiemelte, hogy a siker újabb lökést ad a fiatalok nemzetközi felkészítéséhez.
A versenyt követően sincs megállás: a fiúk részt vesznek a bakui Kodokan Szemináriumon is, ahol rangos mesterek – köztük a japán Kazuhiko Tokuno és a szerb Alexander Kukolj – irányításával folytatják a felkészülést a helyi klub edzőtermében – fejtette ki Szőcs László.
European Judo Hopes Tournament, Baku, a csíkszentdomokosiak eredményei:
U13:
Erőss Dániel (55 kg), 2. hely;
Barabás Ádám (+50 kg), 3. hely;
Edző: Szőcs László.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!