Összesen hetven játékos indult a magyarországi szervezésű versenyen, ahol a székelyföldi bridzsező több neves magyar versenyzőt legyőzve első helyen végzett, megszerezte a szimbolikus 16. Challenge Bajnokság trófeáját.
De mi is ez a Challenge Bajnokság? A Bridge Base Online felületén zajlik (a legnagyobb online portál, ahol esténként 25–50 ezer bridzsező játékos játszik), van egy challenge funkció, ami azt jelenti, hogy ki lehet hívni egy másik játékost, és ugyanazokat a leosztásokat egy maghatározott időn belül robotok ellen mindkét játékosnak le kell játszania, így – robotokon keresztül – tökéletes összehasonlítás alapján az egyik játékos nyer.
A labdarúgó-világbajnokságokhoz hasonló rendszerben haladnak a játékosok a döntő felé, öt-hat fős csoportban körmérkőzések zajlanak, ahonnan az első kettő továbbjut. A következő csoportkörben három játékos közül 16–16 leosztás után csak az első jut tovább, majd egyenes kieséses szakasz következik, nyolcadöntő, negyeddöntő, elődöntő és döntő.
Magyari útja a győzelemig a hármas csoportkörtől kezdődően: Balasy Zsolt ellen 22–14; Szetey András ellen 64–42; a negyeddöntőben Kuttner György ellen 33–13; az elődöntőben Gulyás Dániel ellen 26–12; a döntőben pedig 2x16 leosztásban Homonay Géza ellen 48–38 (21–21 és 27–17). Magyarországon hetente rendezik meg ezt a versenyt, és a 16. kiírás volt, amelyet Magyarinak sikerült megnyernie.
A Bridge Over Nations sportegyesület lelkes versenyzői a Román Bridzs Szövetséggel együttműködve elindították Romániában is ezt a típusú versenyt, amely nagy népszerűségnek örvend: első alkalommal 144-en indultak, második alkalommal 115-en, a harmadik alkalommal pedig 140-en. A székelyek közül a legjobban a csíkszeredai Ördög Róbert szerepelt, aki mindkét alkalommal a 4. helyet szerezte meg.
I. Romanian Challenge, elődöntő: Constantin Stăncescu (Svájc)–Ördög Róbert (Csíkszereda) 72–47 és Safta Florin (Bukaresti Atomic)–Cătălin Popescu (Storad Ploiești) 76–63. A bronzmérkőzésen: Popescu–Ördög 76–53. A döntőben: Safta–Stăncescu 44–40.
II. Romanian Challenge, elődöntő: Stăncescu–Ördög 45–18 és Silviu Iovescu (Bukaresti Locomotiva)–Florin Dobrin (Konstancai Samtronic) 42–58. A bronzmérkőzésen: Iovescu–Ördög 55–22. A döntőben: Stăncescu–Dobrin 50–25.
Románia és Magyarország bridzsversenyeinek szervezői arról döntöttek, hogy minden héten megmérkőzik egymással a magyarországi és a romániai bajnok. Az első szuperkupát a bukaresti Safta Florin hódította el, aki Homonnay Géza ellen (49–28) diadalmaskodott. A második szuperdöntőt ezen a héten rendezik, a Svájcban élő Constantin Stăncescu ellenfele a Magyarországot képviselő Magyari Zoltán lesz. Az online versenyek megszervezésében oroszlánrészt vállalt Kovács Gyula, Vidámi István, Szász Hunor és Varga Péter – tudtuk meg Magyari Zoltántól.
Vidámi István
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!