A romániai országúti kerékpáros-bajnokságnak idén Szeben megye lesz a házigazdája.
A 69. kiírásához érkezett román bajnokság újdonsága,
hogy a profik mellett az amatőrök is rajthoz állhatnak.
Pénteken az egyéni időfutam szerepel műsoron, a sportolókkal Cód (Sadu) község központjából rajtolnak. Szombaton és vasárnap a mezőnyversenyekre kerül sor, ezek Szentágota (Agnita) központtal zajlanak. A versenypályát a Szentágotáról induló, és ugyanoda érkező 61 kilométeres kör alkotja, melyet a kategóriáknak megfelelően egyszer vagy kétszer kell teljesíteniük a sportolóknak.
A csíkszeredai Team Novák kontinentális csapatból négyen, míg a Novák Kerékpáros Akadémia tagjai közül szintén négyen
harcolnak majd az országos bajnoki címekért.
A két csapat az országos bajnokságon szereplő kerete:
Team Novák: Novák Károly Eduárd (Elite kategória), Balázsi Lóránt (U23), László Péter (U23) és Szaniszló Roland (U23).
Novák Cycling Academy: Török Szilárd (ifjúsági), Bodor Csongor Imre, Novák Eduárd és Iacob-Csiszér Dávid (mind kadet korosztály).
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!