Hirdetés

Szászgáspár Barnabás búcsút int az önkormányzatnak

Vissza a pálya szélére. Teljes munkaidejét a sportnak szánja. Archív
Fotó: Boda L. Gergely

2018. július 18., 17:03

Benyújtotta lemondását a marosvásárhelyi képviselő-testület RMDSZ-frakciójából Szászgáspár Barnabás, a tavasszal felbomlott Maros KK edzője. A tréner az újonnan alakult Városi Sportklub (VSK) alelnöki székében, illetve az újjáalakuló felnőtt csapat élén folytatja. Helyét a tanácsosi listán soron következő Vajda György veszi át, aki a Népújság szerkesztője, újságírója.

2018. július 18., 17:03

Mindössze két évet tartott Szászgáspár Barnabás politikai pályafutása. A marosvásárhelyi önkormányzati képviselő szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy megválik az önkormányzati képviselői tisztségétől.

A sportembert ezelőtt két hónappal nevezték ki a frissen alakult Városi Sportklub élére, Szászgáspár pedig nem akart esetleges összeférhetetlenségi helyzetbe kerülni.

A tavasszal csődbe jutott Maros KK volt főedzője az új klub alelnöki tisztsége mellett a tréneri állást is elvállalta.

Munkáját régi-új kollégája, George Trif fogja segíteni, az alsó szinten kezdő férfi felnőttcsapat célja pedig a mielőbbi feljutás az élmezőnybe.

Az RMDSZ nehéz szívvel búcsúzott Szászgáspár Barnabástól, aki mind szakmailag, mind emberileg a tízfős frakció egyik legértékesebb tagja volt. Vass Levente, a szervezet városi elnöke egy korongot és egy pingponglabdát adott át köszönete jeléül.

Vass Levente korongot ajándékoz Szászgáspár Barnabásnak •  Fotó: Szucher Ervin Galéria

Vass Levente korongot ajándékoz Szászgáspár Barnabásnak
Fotó: Szucher Ervin

Mint részletezte, előbbit azért, hogy emlékeztesse, milyen emberfeletti áldozatokat hoznak a kis jégkorongozó gyerekek szülei, akik évek óta saját zsebből finanszírozzák csemetéik utaztatását olyan székelyföldi városokba, ahol létezik műjégpálya, míg az asztalitenisz-labdát azért, hogy mérete által mindig emlékeztesse a kis, ám mégis fontosnak tartott sportágak támogatására.

A korongnak viszont egy másik szerepe is van: tudatosítani a közvéleménnyel, hogy a közeljövőben a magyar kormány és az RMDSZ közreműködése által épülhet meg Marosvásárhelyen egy sátorral fedett műjégpálya.

Kapcsolódó

Tervei közül Szászgáspár Barnabás a tömegsport felkarolását, az utánpótlás-nevelést és az infrastruktúra kialakítását nevezte a legfontosabbnak. Mint mondta, a városi klub tizenkét szakosztállyal indul, de a cél az, hogy további sportágakkal bővítsék.

Tárgyalóasztalhoz ültek a magánklubok vezetőivel is, próbálva megértetni velük, hogy nem egymás vetélytársai, hanem kiegészítői. Ugyanakkor nagy hangsúlyt próbálna fektetni a marosvásárhelyi sport hitelességének visszaállítására.

Belátta, az utóbbi egy-két évben történtek után nem lesz könnyű feladat, azonban úgy érzi, komoly hozzáállással és eredményes szerepléssel, sikerülhet.

Kérdésünkre, hogy ehhez már startból nem kellett volna-e megszabadulni az olyan emberektől, akik eljátszották a szurkolók, támogatók, sportolók és játékosügynökök előtt az említett hitelt, a VSK alelnöke azzal replikázott, hogy „az ő idejükben eredményt is fel tudtak mutatni a vásárhelyi csapatok”.

Hirdetés

Felvetésünkre, hogy mind a klub alelnöki tisztsége, mind a férfi kosárlabdacsapat edzői tisztsége, amennyiben komolyak a szándékok, egész embert kívánna, Szászgáspár elmondta, hogy a jövőben úgy igyekszik egyeztetni a két feladatát, hogy mindenre jusson idő.

Nem mondhattam le a kosárlabdáról, hiszen a vírust nem lehet oly könnyen kiölni az emberből. Mindmáig számomra az prioritást élvez

– jelentette ki az alelnök-tréner, akinek egy harmadik funkciója is van a VSK-nál: ő felel a kosárlabda-szakosztályért.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!