Évértékelő sajtótájékoztatót tartott kedden délelőtt a székelyudvarhelyi asztalitenisz klub. György István, az együttes vezetője, edzője úgy indított, büszke arra, hogy a csapat minden évben lép egyet előre.
„Jó visszatekinteni erre az évre. Tényleg mindig ráteszünk még egy lapáttal. Amit elterveztünk, kitűztünk célként, azt teljesítettük. Összesen 75 versenyen vettünk részt a kicsikkel és a nagyokkal, 62 ezer kilométert utaztunk az országon belül és Európa-szerte. Mindenki döntse el, hogy ez sok vagy kevés. Ami fontosabb, hogy eredményesen tettük meg ezen kiszállásokat” – mondta a klubvezető.
A felnőttek sikereinek összefoglalójánál megemlítette az elmúlt idényt az ISK-SZAK bronzérmesként zárta a férfi Szuperligában. Jelenleg negyedik a tabellán az első teremtorna után. A Bajnokok Ligájában megszerezte az első győzelmet, majd az Európa Kupában is nyertek egy párharcot.
Négy fiókcsapata van a klubnak, ezek többnyire fiatal asztaliteniszezőkre épülnek, a B divízióban játszanak, az egyik gárdának megvan az esélye, hogy jövőre feljusson a másodosztályba.
Ami az ifjúsági korosztályt illeti, itt a főhangsúly Toró Dávidra összpontosult. „Az U13-as korosztályban az utolsó évét töltötte. Rá volt kihegyezve az egész esztendő. Nem könnyű felsorolni, hogy mennyi mindent nyert. Sokat dolgozott, világ- és Európa-kupákon indult el, ott volt az Európa-bajnokságon, a Mini Champs-en, ami a kicsi Eb.
Ez is eléggé elképzelhetetlennek tűnt, ugyanúgy, mint a nagyoknál a BL elérése. Ha valaki azt mondja, hogy lesz egy székelyudvarhelyi asztaliteniszező, aki ifi szinten világ- és Európa-kupákról érmeket hoz haza, akkor azt mondtam volna, hogy álomszerű. Ez most már valóság” – fejtette ki edzője, György István.
A vk-ról négy ezüst, két bronzérmet, az ifi Ek-ról öt aranyat, egy ezüstöt és három bronzérmet szerzett csapatban, párosban, vegyespárosban vagy egyéniben.
Megnyerte a Mini Champs-et, ami a legkiemelkedőbb eredménye 2024-ben Toró Dávidnak.
Az Európa-bajnokságon a román válogatott tagjaként csapatban bronzérem került a nyakába. Román Kupa-győztes, megnyerte a Top16-os kiírást, országos ezüstérmes.
Úgy lép fel az U15-ös korcsoportba, hogy a világranglistán ott lesz az első százban, illetve vezeti majd a román ranglistát.
Dávid mellett Gergely Álmos is bekerült az U13-as román válogatottba, mint ahogy Pozsonyi Tamás az U11-es csapat tagja.
„Köszönet jár minden támogatónknak, a szülőknek, a közösségnek, akik egész évben mellettünk voltak.
– fogalmazta meg a klubvezető, edző.
Elmondta, naponta hetven asztaliteniszező fordul meg a Nagy Ferenc Edzőteremben, reggeltől estig folyik a munka. Már rég kinőtték a termet, reménykedik, hogy a közeljövőben lehetséges lesz egy bővítés, egy nagyobba való költözés.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!