Hirdetés

Szaladtak, bicikliztek és úsztak a rugonfalvi tónál

Sokan szurkoltak a fiataloknak a helyszínen
Fotó: Udvarhelyi Triatlon Club

2024. augusztus 06., 10:34

A székelykeresztúri önkormányzat hetedik alkalommal rendezte meg a hétvégén a Duatlon és Triatlon Kupát a rugonfalvi halastónál, a hagyományos sporteseményen közel százan vettek részt.

2024. augusztus 06., 10:34

A duatlon két próbából állt, a felnőtteknek 4, a gyerekeknek 2 km kerékpározás, illetve 2,1 km futás szerepelt a programban. Triatlonban 200 m kellett a tóban úszni, majd 4 km-es kerékpározás a tó körül, végül 2,1 km futás következett.

A rugonfalvi megmérettetésen nem csak a környékbeliek vettek részt, hanem eljöttek Marosvásárhelyről az ACS Peak Performance egyesület gyerek és felnőtt sportolói is, míg Székelyudvarhelyről a Delfinek SK képviselői és a Tritalon Club tapasztalt triatlonistái is rajthoz álltak.

Hirdetés

Az udvarhelyiek edzője, a verseny egyik szervezője, Buti László összegzőjében kiemelte, hogy Rugonfalváról mindenki győztesként távozott „és legyőzte egyetlen ellenfelét, önmagát. Az csak a hab a tortán, hogy közületek egyesek még dobogóra is álltak” – jegyezte meg.

•  Fotó: Udvarhelyi Triatlon Club Galéria

Fotó: Udvarhelyi Triatlon Club

7. Duatlon és Triatlon Kupa, Rugonfalva

Duatlon

Gyermekek
8 évnél kisebbek, fiúk: 1. Balázs Edvin Zalán, 2. Koncz Gergő, 3. Ștefan Marc.
8 évnél kisebbek, lányok: 1. Nagy Dalma, 2. Kovács Eszter.
9–10 évesek, fiúk: 1. Szígyártó Ákos, 2. Szígyártó Apor, 3. Barabás Magor.
9–10 évesek, lányok: 1. Nemes Lilla, 2. Kakasy Sára.
11–12 évesek, fiúk: 1. Benedek Ádám, 2. Döngölő Péter, 3. Szilágyi Milán.
11–12 évesek, lányok: 1. Kakasy Dorka, 2. Nemes Luca.
13–15 évesek, fiúk: 1. Chiperi Péter, 2. Egyed-Bakos Zoárd, 3. Vajda István.
13–15 évesek, lányok: 1. Zsidó Ágota, 2. Dénes Anita.

Ifjak, 16–18 évesek, fiúk: 1. Benedek Dávid, 2. Zsidó Bence.

Férfiak: 1. Kovács Szabolcs, 2. László Csongor, 3. Elekes István.
Nők: 1. Tuzson Ágnes.
50 év felettiek: 1. Sándor-Zsigmond Dénes.

•  Fotó: Udvarhelyi Triatlon Club Galéria

Fotó: Udvarhelyi Triatlon Club

Triatlon

Gyermekek
8 év alattiak, fiúk: 1. Buti Barnabás.
8 év alattiak, lányok: 1. György Flóra Petra, 2. Csendőr Zenkő.
9–10 évesek, fiúk: 1. Sándor Mátyás, 2. Vass Ábel, 3. Nagy Tamás.
9–10 évesek, lányok: 1. Vajda Adrienn, 2. Lukács Luca, 3. Vass Lili.
11–12 évesek, fiúk: 1. Vass Máté, 2. Sorbán Péter, 3. Neagoie Erik.
11–12 évesek, lányok: 1. Szász Enikő Anna, 2. File Jázmin Cserne, 3. Sándor Hanna.
13–15 évesek, fiúk: 1. Bartha Milán, 2. Antoniu Bogdan Ghemeș, 3. File Ardó.
13–15 évesek, lányok: 1. Bányai Zsófia.

Ifjak, 16–18 évesek, fiúk: 1. Sólyom Huba.
Ifjak, 16–18 évesek, lányok: 1. Kuti Anita.

Férfiak: 1. Kovács Szabolcs, 2. Orbán Attila, 3. Bányai János.
Nők: 1. Tuzson Ágnes, 2. Barabási Orsolya, 3. Csáki Villő.

50 év felettiek: 1. Márton István, 2. Sándor-Zsigmond Dénes, 3. Láger László.

Staféta, család: 1. Lőri-Benc trió, 2. Keresztúri Futók Klubja, 3. Agricola.

•  Fotó: Udvarhelyi Triatlon Club Galéria

Fotó: Udvarhelyi Triatlon Club

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A székely derbi napja – szombaton a tévében

Fociból nem lesz hiány szombaton, a kínálatból természetesen kiemelkedik az FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapás a Szuperligában. Elkezdődik a spanyol bajnokság, folytatódik az atlétikai és a vizes Európa-bajnokság, van, miből válogatni.

A kíváló edzőre emlékeznek, gyerekek és szülők adogatnak egymás ellen

A hétvégén az asztaliteniszé a főszerep a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. Negyedik alkalommal rendezik meg a Nagy Ferenc Emlékversenyt, amelyre idén már több mint 250-en neveztek, ez új részvételi rekord.

Újabb játéknap a Szuperligában, folytatódik az úszó- és atlétika-Eb – a pénteki sportműsor

Az ötödik fordulóból két mérkőzést rendeznek a labdarúgó Szuperligában. Színes a mai felhozatal, a focimeccsek mellett tenisz, sznúker, golf, kerékpár, úszás és atlétika.

Európai kupaeste, pályán a magyar és román csapatok – csütörtökön a tévében

A Ferencváros a Górnik Zabrze vendége lesz, az Universitatea Craiova pedig a Kuopiót fogadja a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében. A Konferencialigában a tisztes helytállásért lép pályára a Kolozsvári CFR, az ETO pedig a Riga ellen fordítana.

Európai Szuperkupa, úszó- és atlétika-Eb – a szerdai sportműsor

A Paris Saint-Germain és az Aston Villa csap össze a labdarúgó európai Szuperkupáért. Folytatódik a vizes Európa-bajnokság és az atlétika kontinenstorna. A Loki háromgólos hátrányból várja a KL-visszavágót.

Bravúr: a kalapácsvető Halász Bence Európa-bajnok lett

Halász Bence 84,25 méteres magyar országos csúccsal aranyérmet nyert férfi kalapácsvetésben kedden a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon. A magyar klasszis az ötödik sorozatban dobta minden idők legjobb magyar eredményét, és közel három méterrel előzte meg a második helyezettet.

Úszó- és atlétika-Eb, focimentes nap – kedden a tévében

Európa-bajnokságok várnak a sportok szerelmeseire, Angliában rendezik az atlétika-, míg Franciaországban a medencés számok kontinenstornáját, mindenhol vannak magyar és román érdekeltségek.

Izlandi siker és székelyudvarhelyi a dobogón az első nemzetközi diszkgolf-versenyen

Első alkalommal rendeztek nemzetközi diszkgolfversenyt Székelyföldön, a székelyudvarhelyi Hillside Transylvania pályán. A Transylvania Open 2026-on tíz ország harminc versenyzője állt rajthoz.

A Sepsi OSK az FCSB-t fogadja, úszó- és atlétika-Eb – a hétfői sportműsor

A labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójának zárómeccse a Sepsi OSK–FCSB összecsapás. Mind az úszók, mind az atléták Eb-címekért harcolnak.

Hargita megyei lovasok a romániai díjugratás élmezőnyében

Snagovon rendezték meg a junior, amatőr- és korosztályos országos díjugrató-bajnokság döntőjét, ahol a Hargita megyei klubok versenyzői több kategóriában is figyelemre méltó eredményeket értek el.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!