Korán előnybe került a mérkőzés elején sok helyzetet kidolgozó Szerbia, az 5. percben Tadic ívelését Mitrovic fejelte a kapuba. A svájciak a játékrész második felében játszottak kicsivel jobban, ám helyzeteiket nem tudták gólra váltani, így a szerbek vonulhattak előnyben a szünetre.
Teljesen más mentalitású Svájc jött ki az öltözőkből a második félidőre, és az 52. percben
a vébé egyik legszebb góljával egyenlítettek, Xhaka a bal szélről, bő 20 méterről lőtt védhetetlenül a kapuba.
Az egyenlítéstől még jobban felélénkült a mérkőzés, főleg a svájciak játszottak veszélyesen, a szerb támadások végébe rendre hiba csúszott.
És egy ilyen lehetőség kimaradása okozta a vesztüket is,
a 90. perc Shaqiri a saját térfeléről indulva lefutotta védőjét, és a kifutó kapus lába alatt a hálóba lőtt.
A szerbek a második félidőben csak kétszer próbálkoztak lövéssel, egyik sem talált kaput.
Svájc az első csapat az idei vébén, amely hátrányból fordítva győzött. A csoportban pénteken délután Brazília a hajrában szerzett két góllal verte Costa Ricát.
Svájcnak egy pont már elég a továbbjutáshoz a már kiesett Costa Rica ellen, míg Szerbiának jó eséllyel le kell győznie Brazíliát, ha be akar jutni a legjobb tizenhat közé.
Labdarúgó-világbajnokság, E csoport, 2. forduló:
Svájc–Szerbia 2–1 (0–1)
Kalinyingrád, Kalinyingrád Stadion, 33 167 néző, vezette: Felix Brych (német)
Fólszerzők: Xhaka (52.), Shaqiri (90.), illetve Mitrovic (5.).
Sárga lap: Shaqiri (91.), illetve Milinkovic-Savic (33.), Milivojevic (39.), Matric (45+2.), Mitrovic (87.)
Svájc: Yann Sommer – Stephan Lichtsteiner, Fabian Schär, Manuel Akanji, Ricardo Rodriguez – Valon Behrami, Granit Xhaka – Xherdan Shaqiri, Blerim Dzemaili (Breel Embolo, 73.), Steven Zuber (Josip Drmic, 90+3.) – Haris Seferovic (Mario Gavranovic, a szünetben).
Szerbia: Vladimir Stojkovic – Branislav Ivanovic, Nikola Milenkovic, Dusko Tosic, Aleksandar Kolarov – Nemanja Matic, Luka Milivojevic (Nemanja Radonjic, 81.) – Dusan Tadic, Sergej Milinkovic-Savic, Filip Kostic (Adem Ljajic, 65.) – Aleksandar Mitrovic.
Labdarúgó-világbajnokság, 2018, Oroszország, E csoport, 1. forduló
| 2018. 06. 17., 00:00 | Costa Rica | Szerbia | 0–1 |
| 2018. 06. 17., 00:00 | Brazília | Svájc | 1–1 |
Labdarúgó-világbajnokság, 2018, Oroszország, E csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Brazília | 3 | 2 | 1 | 0 | 5–1 | 7 |
| 2. | Svájc | 3 | 1 | 2 | 0 | 5–4 | 5 |
| 3. | Szerbia | 3 | 1 | 0 | 2 | 2–4 | 3 |
| 4. | Costa Rica | 3 | 0 | 1 | 2 | 2–5 | 1 |
Szombat
15 órakor G csoport: Belgium–Tunézia
18 órakor F csoport: Dél-Korea–Mexikó
21 órakor F csoport: Németország–Svédország
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!